Ha a magyar illetőségű magánszemély olyan külföldi államban dolgozik, amely állammal van egyezménye Magyarországnak, akkor az egyezmény alapján kell megállapítani az említett államban végzett munkára tekintettel megszerzett jövedelem adókötelezettségét.

Általában az egyezmények 14. vagy 15. cikke rendelkezik a nem önálló munkából származó jövedelem adóztatásáról. Az egyezmények nem határozzák meg konkrétan a nem önálló munka fogalmát, de a szerződő felek – az OECD Modellegyezménnyel összhangban – nem önálló munka alatt általában a munkaviszonyból és más hasonló díjazásból származó jövedelmet értik. Mindenképpen a nem önálló munkába sorolandó a munkaviszonyból származó jövedelem, de külföldön végzett tevékenység esetén ide sorolhatók azok a megbízási jogviszonyok is, amelyek tartalmukban hasonlóak a munkaviszonyhoz. A nem önálló munkából származó jövedelembe beletartoznak a különféle pénzbeli járandóságok és a munkavégzésre tekintettel természetben adott juttatások (pl. lakás- vagy gépkocsihasználat) is.

Az egyezmények többsége külön cikkben rendelkezik a közszolgálatból származó jövedelemről, a művészek, az oktatók és a tanárok tevékenységéről.

Az egyezmények alapján a nem önálló munkából származó jövedelem a fő szabály szerint csak abban az államban adóztatható, amelyikben a magánszemély illetőséggel bír, kivéve, ha a munkát a másik szerződő államban végzi. Ha a munkavégzés a másik szerződő államban történik, akkor a jövedelmet ez a másik (a munkavégzés helye szerinti) állam adóztathatja. Ebből adódóan, ha egy magyar illetőségű személy külföldi munkáltatóval kötött szerződés alapján külföldön dolgozik, akkor az erre tekintettel kapott jövedelme a munkavégzés időtartamától függetlenül, az első naptól kezdődően a munkavégzés helye szerinti külföldi államban adóköteles.

Olyan eset is van, hogy a belföldi illetőségű magánszemély külföldi illetőségű munkáltatóval köt munkaszerződést, de a munkáját Magyarországon kell végezni. Ilyenkor a magánszemély jövedelme az egyezmények fő szabálya szerint az illetőség szerinti államban, azaz Magyarországon adóztatható.

Gyakori az is, hogy a magyar illetőségű személy külföldi, például egy németországi székhelyű céggel olyan munkaszerződést köt, amely szerint a munkavégzés helye nem Németországban, hanem más külföldi államban van. Ilyen esetben nem a német állammal, hanem a munkavégzés helye szerinti külföldi állammal kötött egyezmény alapján kell megállapítani az adókötelezettséget. Azért nem alkalmazható erre az esetre a német állammal kötött egyezmény, mert sem a magánszemély illetőségének, sem a munkavégzésének a helye nem Németországban van.

Az előzőekben ismertetett fő szabálytól eltérő szabályokat határoznak meg az egyezmények, ha

– a külföldi államban való tartózkodás hossza (az egyezmény rendelkezésétől függően az adóévben, a naptári évben vagy bármely 12 hónapos időszakban) nem haladja meg a 183 napot, és

– a díjazást olyan munkáltató fizeti (vagy olyan munkáltató nevében fizetik), aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti államban, és

– a díjazás költségét nem a munkáltatónak a munkavégzés helye szerinti államban lévő telephelye viseli.

Ilyen esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kapott valamennyi jövedelem a magánszemély illetősége szerinti államban adóztatható. Amennyiben a felsorolt három feltétel bármelyike hiányzik, akkor a jövedelem adóztatásának joga a külföldi államot illeti meg, a külföldi munkavégzésből (kiküldetésből) származó jövedelem külföldön adóköteles. A magyarországi adóztatás csak abban az esetben következhet be, ha a három feltétel együttesen teljesül. Ezért ezt a szabályt gyakran nevezik „hármas szabálynak”

Az előzőekben ismertetett szabály a gyakorlatban a következőket jelenti. A példa szerint egy magyarországi székhelyű cég a magyar illetőségű munkavállalóját 183 napnál rövidebb időszakra egy külföldi államba küldi dolgozni. A külföldi munkáért járó bért és egyéb juttatásokat a magyar munkáltató fizeti, és ezeket a költségeket nem terheli a külföldi államban lévő telephelyére. Ebben az esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett (juttatott) valamennyi jövedelem Magyarországon – az Szja-törvény szabályai szerint – adóköteles. Ha a bérköltséget a munkáltató átterhelné a külföldi telephelyére, akkor a három feltétel együttesen nem teljesülne, így a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett (juttatott) valamennyi jövedelem – az egyezmény fő szabálya szerint – a munkavégzés helye szerinti, azaz a külföldi államban lenne adóköteles.

Az úgynevezett hármas feltétellel összefüggésben fontos megjegyezni, hogy az egyezmények meghatározzák a telephely fogalmát, továbbá rögzítik azt is, hogy a 183 napot meghaladó külföldi tartózkodást milyen időszakban kell vizsgálni. Az egyezmények többsége szerint a külföldön töltött napokat az adóévben vagy a naptári évben kell összeszámítani. Néhány egyezmény (Például a Romániával, Szlovákiával, Portugáliával kötött egyezmény) azonban bármely 12 hónapos időtartamról rendelkezik. Ezen egyezmények esetében az adóéven túlnyúló (áthúzódó) kiküldetéseknél a kiküldetés kezdetétől számított egybefüggő 12 hónapra kell vizsgálni a 183 napot meghaladó külföldi tartózkodást.

A külföldi tartózkodás hosszát a fizikai jelenlét alapján kell megállapítani. Így minden olyan nap, amelyen bármely rövid időszakot is a külföldi államban tölt a magánszemély, egész napnak számít. Ez azt jelenti, hogy a külföldi államba történő megérkezés, illetve az onnan való távozás, és a munkavégzés során ott töltött szabadnapok is beszámítandók. A külföldi országon – bármely célból – megszakítás nélkül történő átutazás napját viszont nem lehet beszámítani. Ha magánszemély az adóéven (az adott egyezménytől függően naptári éven vagy 12 hónapon) belül több alkalommal is tartózkodik a külföldi államban, akkor ezeket a napokat összegezni kell.

Számos esetben a munkavállaló – a munkájából adódóan – nem egybefüggően tartózkodik a külföldi államban, hanem váltakozva a külföldi államban és Magyarországon is dolgozik. Amennyiben a külföldi tartózkodás időtartama meghaladja a 183 napot, akkor a külföldi munkavégzés napjaira eső jövedelem külföldön adóköteles. Ezért ilyen esetben ki kell számolni a külföldi munkavégzés napjaira eső jövedelmet. Ez a számítás könnyen elvégezhető, ha a munkavállaló ugyanannyi bért kap a belföldi és a külföldi munkavégzés idejére. Például, ha a munkavállaló az adóévben összesen 250 napot tölt munkával, és ebből 200 napot külföldön dolgozik, akkor a jövedelmének a 80 százaléka külföldön, 20 százaléka pedig Magyarországon adóköteles. Ugyanez a számítási módszer alkalmazható abban az esetben is, ha a munkavállaló változó összegű díjazást kap – például azért, mert jutalékos rendszerben dolgozik –, de nem állapítható meg külön a belföldi és külön a külföldi munkavégzés napjaira eső összeg.

A külföldi tartózkodás alatt felmerülő többletköltségekre tekintettel jellemzően úgynevezett napidíjat (ellátmányt) is kapnak a munkavállalók. 2010. évet megelőzően a külföldi kiküldetésre tekintettel kifizetett ellátmány 30 százaléka, legfeljebb napi 15 euró, illetve a költségvetésből finanszírozott ellátmány esetén annak 50 százaléka igazolás nélkül elszámolható volt, így csak a fennmaradó összeget terhelte az adókötelezettség. Ez a szabály 2010. január 1-jén hatályát vesztette. A külföldi kiküldetésről szóló 168/1995. kormányrendeletben meghatározott nemzetközi árufuvarozásban részt vevő magánszemélynek kifizetett ellátmányra vonatkozó kedvező szabályozás azonban jelenleg is hatályban van. Ez utóbbi körben továbbra is elszámolható a napi 25 euró, ha a magánszemély a kiküldetéssel összefüggésben egyébként csak a jármű üzemeltetésével kapcsolatos költségeket számolja el. További kivételes szabály vonatkozik a Magyar Honvédség állományában lévő, nem katonadiplomáciai tevékenységet végző magánszemély műveleti területen teljesített külföldi szolgálatára tekintettel megszerzett bevételre. Az ilyen címen megszerzett bevételnek az 50 százaléka igazolás nélkül elszámolható.

Ha a kiküldetés keretében történő külföldi munkavégzésre tekintettel kapott jövedelem az egyezmény szerint Magyarországon adóztatható, akkor a jövedelem megállapításakor, kifizetésekor, igazolásakor és bevallásakor az Szja-törvény általános rendelkezései szerint kell eljárni.

Ha a kiküldetés alapjául szolgáló szerződésből megállapítható vagy valószínűsíthető, hogy a kiküldetés időtartama 183 napnál hosszabb lesz (és a hármas szabály másik két feltétele is teljesül), akkor az első naptól alkalmazható az egyezmény, mely szerint a jövedelem külföldön adóköteles. Ezért ilyen esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett jövedelemből nem kell a munkáltatónak az adóelőleget levonnia. Ha kiküldetés megkezdésekor még bizonytalan a külföldi munkavégzés időtartama, akkor mindenképpen indokolt, és célszerű az adóelőleget levonni. Azonban a külföldi munkavégzés 183 napját követően már indokolatlan a levonás. A korábban levont adóelőleg ilyenkor visszajár a munkavállalónak, ezért a munkáltató önellenőrzést nyújthat be.

Amennyiben a 183 napnál rövidebb időre tervezett kiküldetés meghosszabbodik, akkor a 183 nap elteltével (vagy amikor a szerződés meghosszabbítására sor kerül) ugyancsak önellenőrzéssel visszaigényelhető a levont adóelőleg. Természetesen az önellenőrzésre csak akkor van mód, ha a hármas szabály másik két feltétele is teljesül.

Az előzőekben leírtak nem alkalmazhatók olyan esetben, amikor a munkavállalót egy négy hónapig tartó kiküldetést követően egy másik külföldi államba is kiküldik négy hónapra. Ilyenkor a munkavállaló összességében 183 napnál hosszabb ideig dolgozik külföldön, azonban egyik külföldi államban sem éri el a külföldi munkavégzés időtartama a 183 napot. Ebben az esetben – feltéve, hogy a hármas szabály másik két feltétele is fennáll – mindkét esetben Magyarországon lesz adóköteles a jövedelem, tehát az adóelőleget is le kell vonni.

Az egyezmények kettős adóztatás elkerüléséről szóló cikke szerint a magyar illetőségű magánszemélynek az egyezmény szerint külföldön adóztatható nem önálló tevékenységből származó jövedelmét mentesíteni kell Magyarországon az adó alól. Ugyanakkor az egyezmény további rendelkezése szerint ez a jövedelem a magánszemély Magyarországon megszerzett más adóköteles jövedelme után fizetendő adó kiszámításánál figyelembe vehető.

Ez utóbbi rendelkezés teszi lehetővé azt, hogy az egyezmény szerint Magyarországon nem adóztatható, de az adó kiszámításánál figyelembe vehető jövedelmet adóterhet nem viselő járandóságként kezelje az Szja-törvény. Az adóterhet nem viselő járandóság az összevont adóalap részét képezi azzal, hogy az összevont adóalap adótábla szerint kiszámított adóját csökkenti az adóterhet nem viselő járandóság adótábla szerint kiszámított adója. Így tehát az egyezmény szerint külföldön adóztatható jövedelem önmagában nem adóköteles, de a Magyarországon megszerzett más összevont adóalapba tartozó jövedelem adóterhét megemelheti. Az adóterhet nem viselő járandóságok után nem kell adóalap-kiegészítést figyelembe venni.