A külföldi munkavégzésből származó jövedelem adókötelezettségének megállapításához elsődlegesen azt kell tudni, hogy a munkavégzés helye szerinti külföldi állammal kötött-e Magyarország kétoldalú egyezményt a jövedelem és vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről (a továbbiakban: egyezmény). Ugyanis ezek az egyezmények határozzák meg, hogy a két szerződő állam közül melyik adóztathatja az adott jogcímen megszerzett jövedelmet. Az egyezmények a kettős adóztatás elkerülésének módjáról is rendelkeznek. A Magyar Köztársaság mintegy hetven külföldi állammal, köztük az Európai Unió összes államával kötött egyezményt.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja-törvény) kimondja, hogy a belföldi illetőségű magánszemély valamennyi jövedelme belföldön adóköteles. Ez a teljes körű adókötelezettség a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar illetőségű személy belföldről és külföldről származó jövedelme egyaránt Magyarországon adóköteles. Ugyanakkor a már említett kétoldalú egyezményekre tekintettel az Szja-törvény arról is rendelkezik, hogy a törvény előírásai csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben arra lehetőséget biztosítanak az egyezmények. Így egy konkrét ügyben a magyar és a külföldi állam között hatályos egyezmény rendelkezése a meghatározó abban a kérdésben, hogy a külföldi államból származó jövedelem melyik (a magyar vagy az adott külföldi) államban adóztatható. Az egyezmény rendelkezése az irányadó abban a tekintetben is, hogy a külföldi államban adóztatható jövedelem, illetve a külföldi államban fizetett adó miként vehető figyelembe a magyarországi adófizetési kötelezettség megállapítása során.

Abban az esetben, ha a magyar illetőségű személy olyan külföldi államban végez munkát, amellyel Magyarország nem kötött egyezményt, akkor a teljes körű adókötelezettség alapján a külföldi munkavégzésből származó jövedelem Magyarországon adóköteles. Értelemszerűen ilyen esetben az Szja-törvény általános rendelkezései szerint kell megállapítani az adókötelezettségét. Egyezmény hiányában a legtöbb külföldi állam megadóztatja az ott végzett munkából származó jövedelmet. Erre tekintettel az Szja-törvény a külföldi államban megfizetett adó beszámítására lehetőséget biztosít.

Illetőség megállapítása

A külföldi állammal kötött egyezmény hatálya azokra a magánszemélyekre terjed ki, akik vagy az egyik, vagy mindkét szerződő államban illetőséggel bírnak, illetve akik valamelyik szerződő állam területén munkavégzés céljából tartózkodnak. Az illetőségnek meghatározó szerepe van abban, hogy a jövedelem adóztatására melyik állam jogosult. Ezért külföldi jövedelemszerzés esetén elsőként a magánszemély adóügyi illetőségét kell tisztázni. Az adóügyi illetőség lényegében azt fejezi, hogy a magánszemély melyik állammal áll adózási szempontból a legközelebbi kapcsolatban, melyik államban tekinthető belföldi illetőségűnek. Fontos megjegyezni, hogy ez a fogalom nem azonos az állampolgársággal. Ugyanakkor az állampolgárság bizonyos esetekben lényeges szempont lehet az illetőség meghatározásánál.

Az illetőség meghatározását az egyes államok a belső jogszabályukban eltérően szabályozhatják.

Az Szja-törvény szerint belföldön rendelkezik illetőséggel az a magánszemély, aki

– magyar állampolgár (kivéve azt a kettős állampolgárt, akinek Magyarországon nincs bejelentett lakhelye),

– az a magánszemély, aki a külön jogszabály szerinti szabad tartózkodás jogát egy naptári évben legalább 183 napig Magyarországon gyakorolja (elsősorban EU-, EGT-állampolgár),

– az előző pontba nem tartozó, a külön jogszabály szerint letelepedett jogállással rendelkező magánszemély, illetve

– a hontalan magánszemély.

A felsoroltak közé nem tartozó magánszemélynek abban az esetben állapítható meg a magyar adóügyi illetősége, ha

– kizárólag Magyarországon van állandó lakóhelye, vagy

– a magánszemély létérdekeinek központja Magyarország, azaz a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok Magyarországhoz fűzik akkor, ha a magánszemélynek egyáltalán nincs, illetve, ha Magyarországon és más államban is van állandó lakóhelye,

– a szokásos tartózkodási helye belföld, ha az előzőek alapján nem állapítható meg az illetősége.

Előzőek alapján a nem magyar állampolgár is szerezhet belföldön illetőséget, ha letelepedési engedélyt kapott Magyarországon, vagy ha a státusa hontalan, és akkor is, ha csak belföldön van állandó lakóhelye. Továbbá belföldinek kell tekinteni azt a magyar állampolgárt is, aki Magyarországon nem rendelkezik állandó lakóhellyel, több éve külföldön él és más külföldi államban nem szerzett állampolgárságot (nem kettős állampolgár).

Az Szja-törvény nem határozza meg az állandó lakóhely fogalmát, ezért e tekintetben az adózás rendjéről szóló törvény értelmezése az irányadó. E fogalmi meghatározás szerint az állandó lakóhely olyan lakóhelyet jelent, ahol a magánszemély tartós ott lakásra rendezkedett be és ténylegesen ott is lakik. Az állandó lakóhely megítélésén nem változtat az a körülmény, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel – például munkavégzés céljából – huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

Előfordulhat, hogy a külföldi tartózkodás ideje alatt (a tartózkodás idejére vagy a külföldön létesített állandó lakóhelyre tekintettel) a külföldi államban – annak belső jogszabálya alapján – is illetőséget szerez a magánszemély. A külföldi illetőséget megalapozhatja például a külföldi államban való tartózkodás hossza (jellemzően a 183 napot elérő/meghaladó ott tartózkodás) vagy a külföldi államban létesített állandó lakóhely. Amennyiben előáll az a helyzet, hogy a magánszemély az államok belső jogszabályai alapján Magyarországon és a külföldi államban is illetőséggel bír, és a két állam viszonylatában van egyezmény, akkor annak rendelkezése alapján kell meghatározni az adóügyi illetőséget. Az erre vonatkozó rendelkezések az egyezmények lakóhelyről vagy illetőségről szóló cikkeiben találhatók.

A hatályban lévő egyezményeknek az illetőség meghatározására vonatkozó szabályaiban jellemzően az OECD tagállamai részére létrehozott Modellegyezmény elvei érvényesülnek, a következők szerint.

Amennyiben a magánszemélynek csak az egyik államban van állandó lakóhelye, akkor abban az államban tekintendő belföldi illetőségűnek, amelyikben az állandó lakóhelye van. A Modellegyezményhez fűzött magyarázat szerint az állandó lakóhely az, ahol a magánszemély tulajdonolja vagy birtokolja az otthonát, és ezt a lakóhelyet saját használatra és tartós ott lakás céljából szerezte meg. Az állandó lakóhelyet nem kell feltétlenül tulajdonolni, elegendő, ha az folyamatosan és tartósan a magánszemély rendelkezésére áll.

Ha a magánszemélynek mindkét állam területén van állandó lakóhelye, akkor a létérdekek központja a meghatározó. A létérdekek vagy az életvitel központja az a hely, amelyhez a magánszemélyt szorosabb személyi és gazdasági kapcsolatok kötik. Ebből a szempontból meghatározó lehet, hogy a magánszemély a megélhetést biztosító jövedelmét melyik államban szerzi meg, hol működteti a (fő) vállalkozását, hol él a családja (ezen belül is a házastársa, a gyermekei). A nemzetközi gyakorlatban ezeket a kapcsolatokat együttesen vizsgálják. Így például, ha valakinek a megélhetését biztosító jövedelme ausztriai munkavégzésből származik, de Magyarországon állandó lakóhelye van, és a családjához naponta vagy hetente hazautazik, akkor megállapítható a magyar illetősége. Az egyedülálló személyek esetében viszont a létérdekek központja, így az illetőség is jellemzően abban az államban állapítható meg, ahol a munkavégzés történik.

Ha az állandó lakóhely vagy a létérdekek központja alapján nem lehet meghatározni az illetőséget, akkor azt kell megvizsgálni, hogy melyik államban tartózkodik szokásosan a magánszemély. A szokásos tartózkodási helye abban az államban van a magánszemélynek, amelyben – a ki- és beutazás napját is egész napnak számítva – 183 napnál többet tartózkodik.

Amennyiben a szokásos tartózkodási hely szerint sem lehet egyértelműen megállapítani az illetőséget, mert a magánszemély egyik államban sem tartózkodik 183 napnál hosszabb ideig, vagy mindkét államban pontosan ugyanannyi időt tölt, akkor az állampolgárság alapján dönthető el az illetőség kérdése. Megtörténhet, hogy az érintett személy kettős állampolgár, vagy éppenséggel egyik államnak sem az állampolgára. Ebben az esetben a szerződő államok illetékes hatóságainak egyeztetése szükséges az illetőség meghatározásához.

Egyes egyezmények eltérhetnek a Modellegyezmény előzőekben ismertetett elveitől. Ezért egy konkrét ügyben mindig meg kell nézni, hogy az adott külföldi állammal kötött egyezmény hogyan határozza meg az illetőséget.

Az illetőséget meghatározó, előzőekben említett körülmények az adóév során változhatnak. Ennek következtében előfordulhat, hogy az adóéven belül változik az illetőség. Ez viszont azt eredményezheti, hogy az illetőség változását megelőzően és az azt követően megszerzett jövedelemre eltérő adókötelezettség vonatkozik.

Ha például egy magyar állampolgárságú személynek Magyarországon állandó lakóhelye van, és az év első kilenc hónapjában itt él, akkor ebben az időszakban őt belföldi illetőségűnek kell tekinteni. Ha az említett személy október 1-jén – felszámolva Magyarországon az állandó lakóhelyét – Franciaországba költözik, akkor mindkét állam belső jogszabálya alapján belföldinek minősül (Magyarországon az állampolgársága, Franciaországban pedig az állandó lakóhelye alapján). A tényleges illetőséget a két állam által kötött egyezmény rendelkezése szerint kell megállapítani. Az egyezmény alapján Franciaországban kell őt belföldi illetőségűnek tekinteni. A magyar illetőség elvesztésével megszűnik a magánszemély a teljes körű adókötelezettsége Magyarországon. Így tehát a magánszemélynek a Magyarországon benyújtandó bevallásában csak a magyar illetősége alatt szerzett jövedelmeit kell bevallania.

Az a magyar illetőségű személy, aki év közben a végleges távozás szándékával elhagyja az országot, kérheti az adóhatóságtól, hogy soron kívül állapítsa meg az adóját.

Mint látható az illetőség meghatározása során nagyon körültekintően kell eljárni, sokféle körülményt kell vizsgálni. További nehézséget jelent, hogy az Szja-törvény belföldi illetőségre vonatkozó rendelkezése a fő szabály tekintetében és az egyes meghatározó körülmények sorrendjében is eltér az egyezmények meghatározásaitól.

Amennyiben a külföldön munkát végző személy bizonytalan abban, hogy a külföldi állam belföldi illetőségűnek tekinti-e, célszerű megkeresnie a külföldi adóhatóságot a külföldi illetőség igazolása végett. A külföldi illetőségigazolás kiállítása vagy megtagadása egyértelművé teszi ezt a kérdést.

Adókötelezettség az egyezmények szerint

Ha a magyar illetőségű magánszemély olyan külföldi államban dolgozik, amely állammal van egyezménye Magyarországnak, akkor az egyezmény alapján kell megállapítani az említett államban végzett munkára tekintettel megszerzett jövedelem adókötelezettségét.

Általában az egyezmények 14. vagy 15. cikke rendelkezik a nem önálló munkából származó jövedelem adóztatásáról. Az egyezmények nem határozzák meg konkrétan a nem önálló munka fogalmát, de a szerződő felek – az OECD Modellegyezménnyel összhangban – nem önálló munka alatt általában a munkaviszonyból és más hasonló díjazásból származó jövedelmet értik. Mindenképpen a nem önálló munkába sorolandó a munkaviszonyból származó jövedelem, de külföldön végzett tevékenység esetén ide sorolhatók azok a megbízási jogviszonyok is, amelyek tartalmukban hasonlóak a munkaviszonyhoz. A nem önálló munkából származó jövedelembe beletartoznak a különféle pénzbeli járandóságok és a munkavégzésre tekintettel természetben adott juttatások (pl. lakás- vagy gépkocsihasználat) is.

Az egyezmények többsége külön cikkben rendelkezik a közszolgálatból származó jövedelemről, a művészek, az oktatók és a tanárok tevékenységéről.

Az egyezmények alapján a nem önálló munkából származó jövedelem a fő szabály szerint csak abban az államban adóztatható, amelyikben a magánszemély illetőséggel bír, kivéve, ha a munkát a másik szerződő államban végzi. Ha a munkavégzés a másik szerződő államban történik, akkor a jövedelmet ez a másik (a munkavégzés helye szerinti) állam adóztathatja. Ebből adódóan, ha egy magyar illetőségű személy külföldi munkáltatóval kötött szerződés alapján külföldön dolgozik, akkor az erre tekintettel kapott jövedelme a munkavégzés időtartamától függetlenül, az első naptól kezdődően a munkavégzés helye szerinti külföldi államban adóköteles.

Olyan eset is van, hogy a belföldi illetőségű magánszemély külföldi illetőségű munkáltatóval köt munkaszerződést, de a munkáját Magyarországon kell végezni. Ilyenkor a magánszemély jövedelme az egyezmények fő szabálya szerint az illetőség szerinti államban, azaz Magyarországon adóztatható.

Gyakori az is, hogy a magyar illetőségű személy külföldi, például egy németországi székhelyű céggel olyan munkaszerződést köt, amely szerint a munkavégzés helye nem Németországban, hanem más külföldi államban van. Ilyen esetben nem a német állammal, hanem a munkavégzés helye szerinti külföldi állammal kötött egyezmény alapján kell megállapítani az adókötelezettséget. Azért nem alkalmazható erre az esetre a német állammal kötött egyezmény, mert sem a magánszemély illetőségének, sem a munkavégzésének a helye nem Németországban van.

Az előzőekben ismertetett fő szabálytól eltérő szabályokat határoznak meg az egyezmények, ha

– a külföldi államban való tartózkodás hossza (az egyezmény rendelkezésétől függően az adóévben, a naptári évben vagy bármely 12 hónapos időszakban) nem haladja meg a 183 napot, és

– a díjazást olyan munkáltató fizeti (vagy olyan munkáltató nevében fizetik), aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti államban, és

– a díjazás költségét nem a munkáltatónak a munkavégzés helye szerinti államban lévő telephelye viseli.

Ilyen esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kapott valamennyi jövedelem a magánszemély illetősége szerinti államban adóztatható. Amennyiben a felsorolt három feltétel bármelyike hiányzik, akkor a jövedelem adóztatásának joga a külföldi államot illeti meg, a külföldi munkavégzésből (kiküldetésből) származó jövedelem külföldön adóköteles. A magyarországi adóztatás csak abban az esetben következhet be, ha a három feltétel együttesen teljesül. Ezért ezt a szabályt gyakran nevezik „hármas szabálynak”

Az előzőekben ismertetett szabály a gyakorlatban a következőket jelenti. A példa szerint egy magyarországi székhelyű cég a magyar illetőségű munkavállalóját 183 napnál rövidebb időszakra egy külföldi államba küldi dolgozni. A külföldi munkáért járó bért és egyéb juttatásokat a magyar munkáltató fizeti, és ezeket a költségeket nem terheli a külföldi államban lévő telephelyére. Ebben az esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett (juttatott) valamennyi jövedelem Magyarországon – az Szja-törvény szabályai szerint – adóköteles. Ha a bérköltséget a munkáltató átterhelné a külföldi telephelyére, akkor a három feltétel együttesen nem teljesülne, így a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett (juttatott) valamennyi jövedelem – az egyezmény fő szabálya szerint – a munkavégzés helye szerinti, azaz a külföldi államban lenne adóköteles.

Az úgynevezett hármas feltétellel összefüggésben fontos megjegyezni, hogy az egyezmények meghatározzák a telephely fogalmát, továbbá rögzítik azt is, hogy a 183 napot meghaladó külföldi tartózkodást milyen időszakban kell vizsgálni. Az egyezmények többsége szerint a külföldön töltött napokat az adóévben vagy a naptári évben kell összeszámítani. Néhány egyezmény (Például a Romániával, Szlovákiával, Portugáliával kötött egyezmény) azonban bármely 12 hónapos időtartamról rendelkezik. Ezen egyezmények esetében az adóéven túlnyúló (áthúzódó) kiküldetéseknél a kiküldetés kezdetétől számított egybefüggő 12 hónapra kell vizsgálni a 183 napot meghaladó külföldi tartózkodást.

A külföldi tartózkodás hosszát a fizikai jelenlét alapján kell megállapítani. Így minden olyan nap, amelyen bármely rövid időszakot is a külföldi államban tölt a magánszemély, egész napnak számít. Ez azt jelenti, hogy a külföldi államba történő megérkezés, illetve az onnan való távozás, és a munkavégzés során ott töltött szabadnapok is beszámítandók. A külföldi országon – bármely célból – megszakítás nélkül történő átutazás napját viszont nem lehet beszámítani. Ha magánszemély az adóéven (az adott egyezménytől függően naptári éven vagy 12 hónapon) belül több alkalommal is tartózkodik a külföldi államban, akkor ezeket a napokat összegezni kell.

Számos esetben a munkavállaló – a munkájából adódóan – nem egybefüggően tartózkodik a külföldi államban, hanem váltakozva a külföldi államban és Magyarországon is dolgozik. Amennyiben a külföldi tartózkodás időtartama meghaladja a 183 napot, akkor a külföldi munkavégzés napjaira eső jövedelem külföldön adóköteles. Ezért ilyen esetben ki kell számolni a külföldi munkavégzés napjaira eső jövedelmet. Ez a számítás könnyen elvégezhető, ha a munkavállaló ugyanannyi bért kap a belföldi és a külföldi munkavégzés idejére. Például, ha a munkavállaló az adóévben összesen 250 napot tölt munkával, és ebből 200 napot külföldön dolgozik, akkor a jövedelmének a 80 százaléka külföldön, 20 százaléka pedig Magyarországon adóköteles. Ugyanez a számítási módszer alkalmazható abban az esetben is, ha a munkavállaló változó összegű díjazást kap – például azért, mert jutalékos rendszerben dolgozik –, de nem állapítható meg külön a belföldi és külön a külföldi munkavégzés napjaira eső összeg.

A külföldi tartózkodás alatt felmerülő többletköltségekre tekintettel jellemzően úgynevezett napidíjat (ellátmányt) is kapnak a munkavállalók. 2010. évet megelőzően a külföldi kiküldetésre tekintettel kifizetett ellátmány 30 százaléka, legfeljebb napi 15 euró, illetve a költségvetésből finanszírozott ellátmány esetén annak 50 százaléka igazolás nélkül elszámolható volt, így csak a fennmaradó összeget terhelte az adókötelezettség. Ez a szabály 2010. január 1-jén hatályát vesztette. A külföldi kiküldetésről szóló 168/1995. kormányrendeletben meghatározott nemzetközi árufuvarozásban részt vevő magánszemélynek kifizetett ellátmányra vonatkozó kedvező szabályozás azonban jelenleg is hatályban van. Ez utóbbi körben továbbra is elszámolható a napi 25 euró, ha a magánszemély a kiküldetéssel összefüggésben egyébként csak a jármű üzemeltetésével kapcsolatos költségeket számolja el. További kivételes szabály vonatkozik a Magyar Honvédség állományában lévő, nem katonadiplomáciai tevékenységet végző magánszemély műveleti területen teljesített külföldi szolgálatára tekintettel megszerzett bevételre. Az ilyen címen megszerzett bevételnek az 50 százaléka igazolás nélkül elszámolható.

Ha a kiküldetés keretében történő külföldi munkavégzésre tekintettel kapott jövedelem az egyezmény szerint Magyarországon adóztatható, akkor a jövedelem megállapításakor, kifizetésekor, igazolásakor és bevallásakor az Szja-törvény általános rendelkezései szerint kell eljárni.

Ha a kiküldetés alapjául szolgáló szerződésből megállapítható vagy valószínűsíthető, hogy a kiküldetés időtartama 183 napnál hosszabb lesz (és a hármas szabály másik két feltétele is teljesül), akkor az első naptól alkalmazható az egyezmény, mely szerint a jövedelem külföldön adóköteles. Ezért ilyen esetben a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett jövedelemből nem kell a munkáltatónak az adóelőleget levonnia. Ha kiküldetés megkezdésekor még bizonytalan a külföldi munkavégzés időtartama, akkor mindenképpen indokolt, és célszerű az adóelőleget levonni. Azonban a külföldi munkavégzés 183 napját követően már indokolatlan a levonás. A korábban levont adóelőleg ilyenkor visszajár a munkavállalónak, ezért a munkáltató önellenőrzést nyújthat be.

Amennyiben a 183 napnál rövidebb időre tervezett kiküldetés meghosszabbodik, akkor a 183 nap elteltével (vagy amikor a szerződés meghosszabbítására sor kerül) ugyancsak önellenőrzéssel visszaigényelhető a levont adóelőleg. Természetesen az önellenőrzésre csak akkor van mód, ha a hármas szabály másik két feltétele is teljesül.

Az előzőekben leírtak nem alkalmazhatók olyan esetben, amikor a munkavállalót egy négy hónapig tartó kiküldetést követően egy másik külföldi államba is kiküldik négy hónapra. Ilyenkor a munkavállaló összességében 183 napnál hosszabb ideig dolgozik külföldön, azonban egyik külföldi államban sem éri el a külföldi munkavégzés időtartama a 183 napot. Ebben az esetben – feltéve, hogy a hármas szabály másik két feltétele is fennáll – mindkét esetben Magyarországon lesz adóköteles a jövedelem, tehát az adóelőleget is le kell vonni.

Az egyezmények kettős adóztatás elkerüléséről szóló cikke szerint a magyar illetőségű magánszemélynek az egyezmény szerint külföldön adóztatható nem önálló tevékenységből származó jövedelmét mentesíteni kell Magyarországon az adó alól. Ugyanakkor az egyezmény további rendelkezése szerint ez a jövedelem a magánszemély Magyarországon megszerzett más adóköteles jövedelme után fizetendő adó kiszámításánál figyelembe vehető.

Ez utóbbi rendelkezés teszi lehetővé azt, hogy az egyezmény szerint Magyarországon nem adóztatható, de az adó kiszámításánál figyelembe vehető jövedelmet adóterhet nem viselő járandóságként kezelje az Szja-törvény. Az adóterhet nem viselő járandóság az összevont adóalap részét képezi azzal, hogy az összevont adóalap adótábla szerint kiszámított adóját csökkenti az adóterhet nem viselő járandóság adótábla szerint kiszámított adója. Így tehát az egyezmény szerint külföldön adóztatható jövedelem önmagában nem adóköteles, de a Magyarországon megszerzett más összevont adóalapba tartozó jövedelem adóterhét megemelheti. Az adóterhet nem viselő járandóságok után nem kell adóalap-kiegészítést figyelembe venni.

Példa:

A magyar illetőségű magánszemély az adóévben 10 hónapig Ausztriában dolgozott. Ezért a munkáért 5,2 millió forint munkabért kapott. Ez a jövedelem a magyar-osztrák kettős adózást kizáró egyezményben foglaltakat is figyelembe véve Magyarországon adóterhet nem viselő járandóságnak minősül. A magánszemélynek belföldön végzett önálló tevékenységből is volt 400 ezer forint jövedelme az adóévben.

Önálló tevékenységből származó jövedelem

adóalap-kiegészítéssel növelt összege (400 000×1,27) 508 000 Ft

Adóterhet nem viselő járandóság összege 5 200 000 Ft

Összevont adóalap 5 708 000 Ft

Összevont adóalap számított adója:

5 000 000 Ft után 850 000 Ft

708 000 Ft után (32%) 226 560 Ft

1 076 560 Ft 1 076 560 Ft

Adóterhet nem viselő járandóság adója:

(Külföldről származó jövedelmet terhelő adó)

5 000 000 Ft után 850 000 Ft

200 000 Ft után (32%) 64 000 Ft

914 000Ft -914 000 Ft

Összevont adóalap után fizetendő adó 162 560 Ft

Az adóbevallásban a jövedelmet forintban kell megállapítani. Ezért a külföldi pénznemben megszerzett bevételt és az abból levonható költséget forintra kell átszámítani. Az átszámítást fő szabály szerint a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) hivatalos, a bevételszerzés napján érvényes devizaárfolyamán kell elvégezni. Ha az a külföldi pénznem, amelyben a magánszemély a bevételt kapta, nem szerepel az MNB hivatalos devizaárfolyam-lapján, akkor a bevételt az MNB által közzétett, euróban megadott árfolyamon először euróra, majd az eurót az előzőek szerint forintra kell átszámítani. A magánszemély választhatja azt is, hogy az adóévre bevallott jövedelme alapját képező külföldi pénznemben megszerzett valamennyi bevételének forintra történő átszámításához a bevétel megszerzésének napját megelőző hónap 15-én érvényes MNB-árfolyamot alkalmazza.

Ha az adóévben a külföldi tartózkodás időszaka alatt is fennáll a magánszemély magyar illetősége, akkor a teljes körű adókötelezettség alapján – adóterhet nem viselő járandóságként – a külföldi munkavégzésből származó jövedelmet is be kell vallania Magyarországon.

Amennyiben a magánszemélynek – az adóterhet nem viselő járandóságokon kívül – nincs más Magyarországon adóköteles jövedelme az adóévben, és az adóbevallás benyújtására egyéb okból sem kötelezett, akkor mentesül a bevallási kötelezettség alól.

Külföldi munkavégzésből származó jövedelem adózása egyezmény hiányában

Ha a belföldi illetőségű magánszemély olyan külföldi államban dolgozik, amellyel Magyarország nem kötött egyezményt, akkor a külföldi munkavégzésből származó jövedelem adókötelezettségét az Szja-törvény rendelkezései szerint kell megállapítani.

Az Szja-törvény 3. § 21. pontja szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek, azaz bérnek minősül a munkaviszonynak megfelelő külföldi jog szerinti jogviszony alapján kapott jövedelem is. Erre tekintettel a külföldről származó munkabér után a 3 188 ezer forintos jogosultsági határ és az általános szabályok figyelembevételével adójóváírásra is jogosult lehet a magánszemély.

2010-től nem terheli adóelőleg a külföldről származó bevételt, ha a jövedelemszerzés helye olyan külföldi állam, amellyel nincs a Magyar Köztársaságnak egyezménye a kettős adóztatás elkerülésére. Az ilyen jövedelmet szerző magánszemély a külföldön megfizetett adóra tekintettel csökkentheti az adóját a bevallásban. Így a korábbi szabály alapján év közben befizetett adóelőleg nagy része év végén visszaigényelhető volt. Ezért indokolatlan ezeket a bevételeket év közben adóelőleggel terhelni.

Az összevont adóalap után számított adóból levonható a nem „egyezményes” államban fizetett adó 90 százaléka, de legfeljebb az átlagos adókulcs szerint kiszámított adó összege. Az átlagos adókulcs az összevont adóalap után megállapított adó és az összevont adóalap összegének hányadosa, amelyet két tizedes jegyre kerekítve kell meghatározni.

Példa az átlagos adókulcs kiszámítására:

A magánszemély összevont adóalapba tarozó jövedelme 7 millió forint, amelyből 6 millió forint mexikói munkavégzésből származik. (Mexikóval nem kötött egyezményt Magyarország.) Az 1 millió forintot belföldi munkáltatótól kapta a magánszemély.

Mexikóból származó jövedelem 6 000 000 Ft

Belföldi bérjövedelem 1 000 000 Ft

Az összevont adóalapba tartozó jövedelem összesen 7 000 000 Ft

Az összevont adóalap (7 000 000×1,27) 8 890 000 Ft

Az összevont adóalapra megállapított adó

(850 000+(8 890 000-5 000 000)×0,32) 2 094 800 Ft

Az átlagos adókulcs (2 094 800/8 890 000) 23,56 százalék

A megállapított adóból levonható legfeljebb

(5 000 000×1,27×0,2356) 1 496 060 Ft

A példa szerinti esetben a külföldről származó jövedelmet abban az esetben is be kell vallania a magánszemélynek, ha más adóköteles jövedelme nem volt az adóévben, feltéve természetesen, hogy a belföldi illetősége a mexikói munkavégzés időszakában is megállapítható. A külföldről származó jövedelmet a már ismertetett szabályok szerint forintra átszámítva kell a bevallásban feltüntetni.

Szűcs Józsefné

(forrás: regular.hu)