Kiemelt hirdetések

Aktuális

Autóval jár munkába? Fontos adózási információk érkeztek

 

A gépjárművek hivatali célú használatának költségelszámolása tekintetében a házastárs kocsija minősülhet a magánszemély saját tulajdonú autójának, az élettársé és a szülőké azonban nem. Mindez azért fontos, mert más elszámolási szabályok vonatkoznak a saját és a más tulajdonában lévő járművek használatára.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gépjárművek hivatali, üzleti célú használatával kapcsolatos költségelszámolásról tett közzé útmutatót. Az üzemanyag-felhasználás költségét az útnyilvántartásban szereplő üzleti (hivatalos) célból megtett kilométerek alapján a kormányrendeletben meghatározott fogyasztási normák figyelembevételével lehet elszámolni. A kormányrendelet (60/1992. (IV. 1.)) - amely 2010 január 1-jével változott - egyrészt gépkocsitípusonként, másrészt a gépkocsi lökettérfogata szerint határozza meg a fogyasztási normát (utóbbi kapcsán lásd a táblázatot). A magánszemély választhat a kétféle fogyasztási norma közül, de egy negyedéven belül vagy az egyik, vagy a másik mértéket lehet alkalmazni, a kétféle fogyasztási normát vegyesen nem. Az üzemanyag áraként vagy az adóhatóság által közzétett ár, vagy a számlák szerinti üzemanyagár vehető figyelembe a költségelszámolás során, de negyedéven belül ebben az esetben is csak egyféle módszer alkalmazható. (Az adóhatóság által közzétett 2010-es árakat itt találja, a 2011 első három hónapjára vonatkozó tarifákat pedig itt.)A költségelszámolás tekintetében alapvető különbség van aszerint, hogy a magánszemély saját tulajdonában lévő járműről van-e szó, vagy sem.

Saját tulajdonú jármű használata

Az szja-törvény alkalmazásában saját tulajdonban lévő személygépkocsinak minősül a zárt végű lízingbe vett, valamint a házastárs tulajdonában lévő vagy az általa zárt végű lízingbe vett jármű is. Ebből az is következik, hogy a szülőtől, élettárstól, stb. kölcsönvett autóra más elszámolási szabályok vonatkoznak.A tulajdonjogot kötelező gépjármű felelősségbiztosítás befizetését igazoló szelvénnyel kell igazolni, amelyet az adó megállapításához való jog elévüléséig meg kell őrizni.A magánszemély alapvetően kétféle formában kaphat költségtérítést: útnyilvántartás alapján (a ténylegesen megtett utak figyelembevételével vagy átalány alapján), valamint kiküldetési rendelvény alapján.Az útnyilvántartás alapján kifizetett költségtérítés adóköteles bevételnek számít, amellyel szemben a felmerült költségek az üzleti (hivatali) utakra (futásteljesítmény) elszámolhatók. Ez a költségelszámolás történhet - a fogyasztási norma és az adóhatóság által közzétett üzemanyagár, illetve a számlákkal igazolt üzemanyag-vásárlás alapján, továbbá a számlával (bizonylattal) igazolt fenntartási, javítási és felújítási költségek számolhatók el a hivatali célú használat arányában, vagy - személygépkocsi esetében 9 forint/km normaköltség és az üzemanyagköltség alapján.

A magánszemély választhat a kétféle módszer között, választása azonban egészévre és valamennyi általa használt személygépjárműre vonatkozik. Abban az esetben, ha a magánszemély a saját tulajdonban lévő személygépkocsi hivatali(üzleti) célú használatára tekintettel útnyilvántartás alapján költséget számol el, akkor számolnia kell azzal is, hogy a költségelszámolás miatt cégautóadó fizetésére kötelezett. A kiküldetési rendelvény esetében fontos, hogy nem csak a munkaviszonyra tekintettel állítható ki kiküldetési rendelvény, hanem más jogviszonyok (pl. megbízás, tagi, vezető tisztségviselői, választott tisztségviselői jogviszony stb.) alapján is. Alkalmazható a kiküldetési rendelvény akkor is, ha a magánszemély a tevékenységért juttatásban nem részesül, azt közérdekű munka keretében végzi, csak járműhasználattal kapcsolatos költségeinek a megtérítését kéri.

Amennyiben a térítés mértéke nem több a jogszabály szerint igazolás nélkül elszámolható mértéknél (vagyis a hivatalos célra megtett kilométerekre a kormányrendeletben meghatározott üzemanyag-fogyasztási norma alapján a NAV által közzétett üzemanyagárral számított üzemanyagköltség és a kilométerenkénti 9 forint összegénél), akkor azt nem kell bevételként figyelembe vennie a magánszemélynek. Ha ennél magasabb a térítés, akkor a teljes összeg adóköteles bevételnek minősül. A költségelszámolást illetően ekkor a magánszemélynek választási lehetősége van. Vagy az igazolás nélkül elszámolható összeget veszi figyelembe költségként, és a térítés fennmaradó része után fizet az adott jogviszonyra tekintettel adót, vagy a felmerült költségeket a hivatali célból megtett utakra a hivatali és a magáncélból megtett utak arányában számolja el igazolás (számla, más bizonylatok) alapján. Ez utóbbi választás azt is jelenti a gyakorlatban, hogy a költségelszámolásra tekintettel - a személygépkocsi tulajdonosának, illetve akkor is, ha annak pénzügyi lízingbevevője a magánszemély - cégautóadót kell fizetni. Amennyiben a magánszemély saját tulajdonú tehergépjárművét használja a kifizető érdekében, akkor költségei megtéríthetők útnyilvántartás vagy kiküldetési rendelvény alapján. Lényeges különbség azonban, hogy a 9 forint személygépkocsi-normaköltség, illetve a kiküldetési rendelvény alapján igazolás nélkül elszámolható költségek szabálya tehergépjárművek esetében nem alkalmazható. Nem saját tulajdonban lévő jármű használata

Abban az esetben, ha a magánszemély nem a saját tulajdonában lévő, kizárólag üzemi célt szolgáló járművet használ hivatali, üzleti célra, akkor elszámolható- az igazolt bérleti, vagy lízingdíj (ez alól kivétel a személygépkocsi bérleti vagy lízingdíja);- az útnyilvántartás alapján a norma szerinti üzemanyag mennyiség számla alapján, vagy a NAV által közzétett üzemanyagár alapulvételével megállapított üzemanyagköltség;- számla szerinti egyéb költség, amennyiben az a szerződés alapján a magánszemélyt terheli. Fontos, hogy nem saját tulajdonban lévő személygépkocsi hivatali, üzleti célú használata esetén a személygépkocsi bérleti vagy lízing díja címén a költségként figyelembe vehető összeg több személygépkocsi esetén sem haladhatja meg a bevétel 1 százalékát, egyébként ilyen címen a magánszemély költséget nem számolhat el.A nem saját tulajdonú személygépkocsi üzemi célú használata esetén útnyilvántartás alapján elszámolható az üzemi használatra eső - a norma szerinti üzemanyag mennyiség figyelembevételével számla, vagy a NAV által közzétett üzemanyagár alapulvételével megállapított üzemanyagköltség, valamint - a számla szerinti egyéb költség, amennyiben az a szerződés alapján a magánszemélyt terheli. Fontos, hogy amennyiben a személygépkocsi nem saját tulajdonban van, akkor a hivatali, üzleti célú használatra tekintettel a kiküldetési rendelvényhez kapcsolódó kedvező szabály nem alkalmazható. Munkába járásA munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II.26) kormányrendelet 2. § a) pontjában meghatározott esetekben a munkáltató a munkavállaló munkába járásával kapcsolatos költségeit megtérítheti, illetve bizonyos esetekben köteles azt megtéríteni.

Nem tartozik az adóalapba azaz gyakorlatilag adómentesen adható a költségtérítés, ha annak összege nem haladja meg a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembe vételével kilométerenként a 9 forintot. Ez az összeg nem tévesztendő össze az általános személygépkocsi normaköltséggel, mivel a munkába járás költségtérítése mellett további költségek (például a benzinköltség) nem számolhatóak el. Ez egyben azt jelenti, hogy a költségtérítés kilométerenként 9 forintot meghaladó része a magánszemély munkaviszonyból származó jövedelmének minősül.A munkáltató a kilométerenkénti 9 forint költségtérítést abban az esetben köteles biztosítani, ha- a munkavállaló állandó vagy ideiglenes lakóhelye és munkahelye között nincs közösségi közlekedés;- a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudjaigénybe venni a közösségi közlekedést (hosszú várakozásnak az az időtartam számít, amely a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, és amely az út megtételéhez szükséges időt meghaladja);- a munkavállaló mozgáskorlátozottsága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni. E térítés annak is adható, akinek nincs saját tulajdonban lévő személygépkocsija. A mozgáskorlátozott munkavállaló esetén a munkába járásra tekintettel akkor is fizethető a kilóméterenkénti 9 forint költségtérítés, ha a munkába járás a közigazgatási határon belülről történik. Ha a magánszemély munkába járásra tekintettel kap költségtérítést, akkor emiatt nem fizet cégautóadót.

Mi számít munkába járásnak? A költségtérítést szabályozó törvény szerint munkába járásnak minősül- a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi munkába járás és hazautazás, továbbá- a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét - annak földrajzi elhelyezkedése miatt - sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni.

(forrás: adófórum)

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.