Eltelt néhány hét a miniszterelnöki bejelentés óta, de továbbra is nagy a tanácstalanság szakmai körökben is acafeteria átalakításával kapcsolatos tervek lehetséges tartalmával kapcsolatban. Nem véletlen atanácstalanság, hiszen olyan fogalmak, adózási kategóriák kerültek egymás mellé, amelyek összefüggéseit egyelőre nem látjuk.
A fordulat előzménye köztudottan az Európai Bíróság döntése, amely elmarasztalta a magyar szabályozást. Hogy tisztábban lássunk a kérdésben, érdemes belegondolni kicsit alaposabban, miről is beszélünk egyáltalán.
Kezdeném talán azzal, hogy mi is a cafeteria lényege? Semmiképpen nem azonos néhány, adótörvény által nevesített kedvezményes juttatással. Ezt a rendszert arra találták ki – nem Magyarországon -, hogy a munkáltató különböző motivációs, szociális vagy egyéb célzattal a munkavállalóit nem pénzben megvalósuló juttatásokkal támogassa.
Milyen konkrét céljai lehetnek ebben egy munkáltatónak? Például növelni szeretné a dolgozói lojalitását, gondoskodna az egészségügyi ellátásukról, esetleg a rekreációjukról, támogatná a nyugdíjalapjukat, vagy egyszerűen csak javítaná a munkahelyi légkört a kreativitás, a hatékonyság növelése érdekében is.
Miután a munkáltató – különösen egy nagyobb vállalatnál – nehezen tudja egyénre szabni a juttatásokat, ezért rábízza a dolgozókra, hogy válasszák ki maguknak a nekik legfontosabb, legértékesebb juttatásformákat. Ehhez pedig hozzárendel egy bizonyos keretösszeget, amelynek erejéig a munkavállalók „költhetnek”.
A következő kérdés persze az, hogy mindez a munkáltatónak mibe kerül? Itt már előkerülnek az adózási szabályok. Milyen jövedelemnek minősülnek az egyes juttatások? Hogyan befolyásolja a juttató és a juttatásban részesülő közötti jogviszony? Van-e különbség az egyes juttatásokra vonatkozó adómértékben?
Ezen paraméterek alapján lehet „finom hangolni” egy juttatási rendszert, dönteni a bruttó vagy nettó elszámolási mód között. Előbbi esetén a munkavállaló gazdálkodik a közteherrel is, a választásától függően alakul a nettó juttatási értéke, utóbbi esetén viszont a dolgozó a költségekből semmit nem érzékel, a munkáltató viseli azokat.
A hazai vállalkozásoknál is előfordul mindkét megoldás, a bruttó elszámolás valamivel gyakrabban. A magyar szabályozás a juttatások vonatkozásában – mint tudjuk – nem homogén. Vannak nevesített, külön adózási kategóriába sorolt juttatások, amelyek elnevezése is azt sugallja, hogy ezek „béren kívüli juttatások”. Közös jellemzőjük, hogy bizonyos egyedi, illetve csoportos értékhatárig kedvező adómértéket élveznek. A cafeteria rendszerek többségében ugyanakkor nem csak ezek a juttatások fordulnak elő, hanem az adójogszabály számos különböző pontján megjelenő egyéb juttatásformák, illetve olyan elemek, amelyek az adójogszabály által nem kerültek nevesítésre. Egyes bőségesebb kínálatot tartalmazó rendszerekben nem ritka a 15-20 féle juttatás.
Mint tudjuk, a juttatások adókötelezettségét csak kevés speciális esetben befolyásolja az a tény, hogy a juttatásokat a munkáltató cafeteria – azaz a munkavállaló választásán alapuló – rendszerben, vagy a cégvezetés döntése szerint nyújtja.
A cafeteria elnevezés használata ugyanakkor az utóbbi időkben kicsit meghasonlott, és néhány, az adótörvény által béren kívüli juttatásként definiált formához kapcsolódott.
Nevezetesen az étkezési Erzsébet-utalvány és a SZÉP kártya kezdi uralni a szóhasználatot. Ez persze magyarázható azzal, hogy a munkáltatók által juttatásként nyújtott értékből jelentős részt tudhatnak magukénak ezek a kvázi azonnali fogyasztást célzó juttatások – ami egyébként magyar sajátosság -, de távolról sem elhanyagolható a többi juttatás részesedése. A 2015-ben bevezetett 200 ezres éves korlát ellenére jelentős az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulások mértéke. Egyre népszerűbb a munkavállalók körében a lakáscélú támogatás, amelyben egyébként egyértelműen megfigyelhető a közelmúltban lakást vásárlók magas aránya.
Az egyes juttatások megvalósításához kapcsolódnak különböző szolgáltatók, akik a tényleges igénybevételt lehetővé teszik. Ezek az utalvány kibocsátók, kártya kibocsátók, önkéntes pénztárak, biztosítók, bankok, stb., az ő működésüket is különböző jogszabályok irányítják.
A fentiek alapján próbáljuk értelmezni az Európai Bíróság döntését. A „cafeteria szabályozást” nem összességében kifogásolták, hanem azt a részét, amely egyes juttatások szolgáltatóira vonatkozik, illetve, hogy bizonyos kedvezményes adózási lehetőség csak egy szolgáltatón keresztül érhető el.
Válaszként érkezett a bejelentés a cafeteria készpénzesítéséről és a kettős bérrendszerről. A felvázolt jelenlegi jogszabályi környezet és a gyakorlati tapasztalatok alapján megpróbáltam értelmezni ennek lehetséges tartalmát.
Az eddigi információk szerint lenne egy bérhányad, amely kedvezőbb közterhet viselne, annak árán, hogy nem számít bele a nyugdíjalapba.
Ez bennem több kérdést vetett fel:
Szakterületemből adódóan, azt hiszem érthető, hogy némileg elfogult vagyok a témát tekintve, de ahány általam ismert vállalkozás cafeteria rendszerére gondolok, szinte annyi kérdés merül fel az elképzelhető átalakítás kapcsán. Sajnos annak is látni a veszélyét, hogy a juttatásokkal fehéredő kifizetések egy része visszafordul a szürke árnyalatba.
Azt is érdemes meggondolni, hogy szerencsés lenne nem kizárólag adózási kérdésként kezelni a cafeteriát, hanem figyelembe venni a humánerőforrás gazdálkodás szempontjait is. Manapság sok cég küzd a megfelelő képzettségű, képességű munkavállalók megszerzéséért és megtartásáért, amiben jelentős segítséget tud adni egy jól működő, a munkavállalók motiválására alkalmas cafeteria rendszer. Számos kutatás igazolta, hogy kizárólag pénzzel, minden nem helyettesíthető.
(forrás: 5percado.hu)