Kiemelt hirdetések

Aktuális

A társasági adó változásai 2017-ben

Tao változások a 2017. évi adócsoamg módosító javaslatban. Az RSM Blog. összefoglalta a részleteket.

társasági adóról (tao) és az osztalékadóról szóló törvényhez kapcsolódóan a javaslat 2016. július 1-jétől alapjaiban módosítja a jogdíj fogalmát.

A változás szűkítő hatású. E szerint jogdíj:

  • a szabadalom
  • a használatiminta-oltalom,
  • a növényfajta-oltalom
  • a kiegészítő oltalmi tanúsítvány
  • a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma és a
  • szerzői jogi védelemben részesülő szoftver hasznosítási engedélyéből, felhasználási engedélyéből és a
  • ritka betegségek gyógyszerévé minősítésből származó eredmény.

Jogdíj továbbá a fentiekben felsoroltakhoz tartozó kizárólagos jogok értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó eredmény, valamint a termékértékesítésből és a szolgáltatásnyújtásból származó eredmény a fentiekben említett kizárólagos jogokhoz rendelhető hányada.

Mindezen változással a módosítások hatályba lépését követően a tao rendszerében nem minősül jogdíjnak például a védjegy, a kereskedelmi név, illetve az üzleti titok használati engedélye, a szerzői jogi törvény által védett szerzői mű és a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény felhasználási engedélye (kivéve a szerzői jogi védelemben részesülő szoftver hasznosítási engedélyéből, felhasználási engedélyéből származó eredmény).

A jogdíjra vonatkozó rendelkezések változásából fakadóan 2016. július 1-jétől a bejelentett immateriális jószág fogalma is így érdemben változik.

A javaslatban foglaltak alapján 2016. július 1-jétől a kapott jogdíjra vonatkozó adóalap-kedvezmény a jogdíjból származó nyereség alapján lesz számítható, ellentétben a korábbi, a jogdíjból számított bevételre alapított számítási móddal. A maximális arány továbbra is 50 %.

A javaslat alapján 2016. július 1-jétől a jogdíjra jogosító immateriális jószágra, a bejelentett immateriális jószág szerzésére, valamint a kapott jogdíj nyereségére tekintettel felmerülő adózás előtti eredmény-csökkentő tételek valamelyikére egy meghatározott arányszám alapján van mód kihasználni. A vonatkozó arányszám pontos meghatározhatósága érdekében az adóalanynak részletes nyilvántartással és egyéb dokumentációval kell rendelkeznie.

Változások az átalakulás és a kedvezményezett eszközátruházás fogalmában is

A kedvezményezett átalakulás, illetve a kedvezményezett eszközátruházás fogalma egyaránt módosítják 2017. január 1-jétől. Mindkét esetében ahhoz, hogy az adóalany az ezekhez kapcsolódó kedvezményekkel élhessen, szükséges feltétel, hogy az átalakulást, illetve a jogügyletet ún. valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg. Változás, hogy ezen feltételnek történő megfelelés tényét az adózónak kell bizonyítania, vagyis ebben az esetben megfordul a bizonyítási teher.

A javaslatban számos, az adózás előtti eredményt csökkentő tétel tekintetében változás lesz
Új adóalap-kedvezményként kerül bevezetésre 2017. január 1-jétől az Szja törvény szerinti ún. mobilitási célú lakhatási támogatás adóévben érvényesített összegére, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére tekintettel az adóévben elszámolt költségre, ráfordításra elszámolt összeg. Mindkét adóalap kedvezmény korlátját a pozitív adózás előtti eredmény összege fogja jelenteni.

A javaslatban egy új adózás előtti eredményt csökkentő tétel kerül bevezetésre 2017. január 1-jétől. Műemlék, illetve helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény karbantartásának költsége is adózás előtti eredményt csökkentő tétel lesz, melynek értékhatára maximum az adózás előtti eredmény 50 %százalékáig terjedhet, és nem lépheti túl a hatályos adókulccsal számított értéke az 50 millió euró értékhatárt. A fentieken túl változás 2017. január 1-jétől, hogy az adóalany a felmerült költségek kétszeresének erejéig adóalap-kedvezményben részesülhet, amennyiben műemlék, illetve helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény értékét növelő felújítást hajt végre. A kedvezmény hatályos adókulccsal számított értéke legfeljebb 100 millió euró lehet.

Mindezeken túl az adóalany a fenti költségeket, mint a tao rendszerében elismert költségeket is el tudja számolni.

Kapcsolt vállalkozások

Szigorításra kerül 2017. január 1-jétől a kapcsolt vállalkozással szemben felmerült behajthatatlan követelés tekintetében az adóalap-kedvezmény gyakorlásának lehetősége, ugyanis az adózó kizárólag abban az esetben élhet a korrekciós tétellel, amennyiben a tao-bevallásának benyújtása során adatot szolgáltat az érintett kapcsolt vállalkozást és a követelés behajthatatlannak történt minősítésének megalapozottságát illetően.

Amennyiben az adózó 2016. július 1-jétől alkalmazza a kapott jogdíj nyereségére vonatkozó adóalap csökkentő tételt, a fenti arányszámmal megállapított veszteség 50 százalékig terjedő mértékig kell növelnie  az adózás előtti eredményét.

A javaslat 2017. január 1-jétől a kedvezményezett eszközátruházás tekintetében gyakorolható adóalap-kedvezményt érintően további feltételt szab a kapcsoltsági viszonyban lévő társaságok vonatkozásában, mely egyértelműen szigorításnak tekinthető a korábbi szabályozáshoz képest.

A transzferárakhoz kötődő adóalap csökkentő tétel tekintetében is újítást tartalmaz a javaslat 2017. január 1-jétől a tekintetben, hogy a későbbiekben a másik kapcsolt társaságtól egy olyan tartalmú nyilatkozatot is be kell szereznie az adóalanynak ahhoz, hogy élhessen a korrekciós tétellel, ami tartalmazza, hogy a tao-bevallásában figyelembe veszi a ténylegesen alkalmazott árnak és a szokásos piaci árnak a különbözetéből fakadó összeget.

A kis- és középvállalkozások adókedvezménye tekintetében 2017. január 1-jétől módosítást jelent, hogy a későbbiekben a kamatkedvezmény mértéke az adott adóévben a hitelre megfizetett kamat összegének 100 százalékig terjedhet, ellentétben a korábbi 40-, illetve 60 százaléktól. Továbbá eltörlésre kerül a kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye esetében a 6 milliós értékhatár is.

Változni fog a beruházási adóalap-kedvezmény értékhatára

A javaslat 2017. január 1-jétől eltörli a kis- és középvállalkozásokra tekintettel a beruházási adóalap-kedvezmény korábbi 30 milliós értékhatárát, mely kedvezmény igénybevételére kizárólag abban az évben volt korábban is lehetőség, amelyikben az adózó valamennyi tagja magánszemély volt. A fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos szabályok a javaslattal pontosításra kerülnek az EU háttérszabályainak való megfelelés maradéktalan megvalósulása érdekében. A változás a módosító törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

A javaslatban pontosításra kerül továbbá az, hogy a kettős adózás elkerülése tekintetében a progresszív mentesítés során az adóalany a külföldön adóztatható jövedelemre az összes jövedelemre kiszámított átlagos társasági adókulccsal meghatározott tao-t veheti figyelembe. A változás a módosító törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

További tao-t érintő változások

A javaslat 2017. január 1-jétől pontosítja a Tao 1. § (2) bekezdésében foglalt azon alapelvet, miszerint az általános szabálytól eltérő, kedvezményt jelentő előírások a kedvezmény céljának megvalósulása mellett érvényesíthetők, és kizárólag adóelőny érdekében nem vehetőek igénybe. A javaslat tágítja az alapelv érvényesülését azzal, hogy nem kizárólagos feltételként határozza meg az adóelőny alkalmazásának célját. Vagyis már azzal is kimeríti az adóalany az alapelv megsértését jelentő rendelkezéseket, amennyiben az adóelőnnyel azért él, mert fő, de nem kizárólagos célja az adóelőny elérése.A javaslat 2017. január 1-jétől módosítja a Tao tv. nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, illetve ráfordítások fogalmát. A módosítás alapján további feltétel lesz, hogy a juttatásban részesülő adóalapja ne legyen negatív és a juttatásra jutó társasági adót ténylegesen is fizesse meg.

A javaslat 2017. január 1-jétől kiegészíti a vállalkozás érdekében felmerült költségeket a munkahelyi bölcsőde üzemeltetésével kapcsolatosan felmerült költségek, illetve ráfordítások fogalmával.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary adóüzletég vezetője. Az RSM Blog azAdó Online szakmai partnere.

(forrás: ado.hu)

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.