Kiemelt hirdetések

Aktuális

Számviteli törvény 2014.évi változásai

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt (Számviteli tv.) a 2013. november 29-én kihirdetett 2013. évi CC. törvény több ponton is módosította. A módosítások főszabályként 2014. január 1-jén lépnek hatályba, de ettől eltérően vannak módosítások, melyeket már az idei, a 2013. évi beszámoló készítésénél is figyelembe lehet venni. Olyan új rendelkezések is születtek, amelyek alkalmazása, a társasági szerződés módosítását is szükségessé teheti.

 

Beszámolókészítési kötelezettség

A beszámolókészítési kötelezettséget két helyen is érinti a törvénymódosítás.

Egyrészt a Számviteli tv. 20.§ (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy bármely vállalkozó USA dollárban is elkészítheti éves beszámolóját, ha erre vonatkozó döntését a számviteli politikájában az üzleti év első napját megelőzően rögzítette és a létesítő okirata szerinti devizaként az USA dollárt jelölte meg. A vállalkozó döntését legkorábban a döntést követő ötödik üzleti évre vonatkozóan változtathatja meg. Amennyiben egy vállalkozó az USA dollár alkalmazása mellett dönt, a jövő évi átálláshoz még ebben az évben társasági szerződést szükséges módosítania, és a cégbíróságon is USA dollárba kell bejegyeztetni a jegyzett tőkét forint helyett.

Másrészt a konszolidált beszámolókészítés kötelezettség szabályai is változnak a Számviteli tv. 117. § (1) bekezdés módosításával. A határértékek megemelése miatt - mérlegfőösszeg 5400 millió forint, éves nettó árbevétel 8000 millió forint, átlagosan foglalkoztatottak létszáma 250 fő - sok vállalkozás ki fog kerülni a konszolidált beszámolókészítési kötelezettség alól.

A fenti módosításokat a 2014. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell első ízben alkalmazni.

Devizás ügyletek forintosítása

A Számviteli tv. 60.§ (4) és (5) bekezdésének módosítása a devizás ügyletek forintosítására a saját hitelintézet által meghirdetett devizavételi és deviza-eladási árfolyam átlaga és az MNB árfolyam alkalmazása mellett, az Európai Központi Bank árfolyamának alkalmazását is lehetővé teszi. Az új árfolyamot csak annak a vállalkozónak lesz célszerű választani, akinek mind a vevői, mind a szállítói tételei devizásak és a devizát devizabetét számlán tudja tartani, ellenkező esetben nagy árfolyam-különbözet alakulhat ki.

Ezt a módosítást már a 2013. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is lehet alkalmazni.

Osztalék kifizetése

A Számviteli tv. 39. §-a egy (2a) bekezdéssel egészül ki. Ennek értelmében, ha a jóváhagyott osztalék, részesedés, kamatozó részvények kamata kötelezettségként kimutatott összegének teljesítése nem pénzeszközzel történik, akkor a juttatás teljesítéseként átadott eszközt az értékesítés szabályai szerint kell elszámolni. Fontos megjegyezni, hogy jóváhagyott osztalékot egyéb eszközben csak akkor lehet teljesíteni, ha a társasági szerződés erre kifejezetten lehetőséget ad!

A módosítást a 2013. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is lehet alkalmazni.

Könyvvizsgálati kötelezettség

2014-től egyrészt emelkedik a kötelező a könyvvizsgálat értékhatára. Ennek értelmében, nem kötelező a könyvvizsgálat, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele nem haladta meg a 300 millió forintot, és az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó által átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 50 főt.

A Számviteli tv. módosított 155.§ 5/a azonban kimondja, hogyha egy cégnek a tárgyévi üzleti év mérlegfordulónapján 10 millió forintot meghaladó, 60 napnál régebben lejárt - az adózás rendjéről szóló törvény szerinti - köztartozása van, a főszabálytól eltérően számára a tárgyévi üzleti évet követő üzleti évben kötelező a könyvvizsgálat. Akinek 2013-as üzleti év mérlegfordulónapján ilyen köztartozása van, annak 2014-től kötelező a könyvvizsgálat.

A módosítás következménye kihathat a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót készítőkre is, mert előírás, hogy akinek jogszabályi előíráson alapuló könyvvizsgálati kötelezettsége van pl. a Számviteli tv. 155.§ 5/a bekezdéséből fakadóan, az nem készíthet mikrogazdálkodói beszámolót.

Behajtási költségátalány

A Ptk. 301/A.§-a (3) bekezdésének új, évközi, előírása behajtási költségre vonatkozó fizetési kötelezettséget ír elő a gazdálkodó szervezetek egymás közötti késedelme esetén. A behajtási költségátalány 40 Eurónak megfelelő Ft összeg. Ez kötelező tétel, ettől eltérő kikötés tétele semmis.

A Számviteli tv. módosított 77.§ (2) és a 81.§ (2) bekezdése a Ptk. 301/A §-hoz igazodva kimondja, hogy a behajtási költségátalányt ugyanolyan módon kell elszámolni, mint a késedelmi kamatot, egyéb bevételként (befolyáskor), illetve egyéb ráfordításként (a kötelezettség felmerülésekor).

Ha nem fizeti meg a vevő a költségátalányt, akkor az elévülés szabályai szerint kell eljárni.

Ezt a módosítást a 2013. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is lehet alkalmazni.

Egyéb változások

A Számviteli tv. 11.§ (10) bekezdésének módosítása értelmében amennyiben a felszámolás, a végelszámolás úgy fejeződik be, hogy a vállalkozó nem szűnik meg, az eljárás befejezését követő üzleti év az eljárás befejezésének napját követő naptól a vállalkozó által az üzleti év végeként megjelölt napig, mint mérlegfordulónapig tart.

A Számviteli tv. 21.§ (6) kibővítette a közbenső mérleg készítésére vonatkozó szabályokat, ugyanis minden olyan esetben, amikor évközben a saját tőkéről, azaz a vagyonról nyilatkozni kell, ezt, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában csak közbenső mérleg elkészítésével lehet megtenni.

Új választási lehetőséget biztosít a Számviteli tv. 33. § (3), amikor biztosítja, hogy külföldi pénzértékre szóló tartozások 2014. december 31-ig történő, lejárat előtti egyösszegű visszafizetése esetében, a vállalkozó dönthet úgy, hogy a devizahitel elhatárolt árfolyamveszteségét a visszafizetés üzleti évében és az azt követő két üzleti évben, három egyenlő részletben oldja fel és nem egyszerre a visszafizetéshez kapcsolódóan.

(forrás: regular.hu)

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.