Aktuális
Jövőre ügyfélkapun is kopogtathat az adórevizor
Jövőre már akár úgy is belefuthatunk egy adóellenőrzésbe, hogy észre sem vesszük. Nagy meglepetések és új adónemek ugyan nem lesznek az adózásban és a számvitelben 2014-ben, a részletekre azért érdemes odafigyelni – derült ki hétfőn, a Wolters Kluwer Kft.RODIN Felnőttképzési Üzletága szervezésében rendezett Adómozaik első napján.
Meglepetés is lehet az adóellenőrzés
Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) sok apró, jogalkalmazást segítő módosítása között szigorítások is megbújnak. Dr. Kovács Ferenc adószakértő többek között felhívta a figyelmet arra, hogy adóellenőrzés előtt a megbízólevél elektronikusan, az ügyfélkapus tárhelyre is kézbesíthető lesz. Ez azt jelenti, hogy amikor az elektronikus dokumentumot megtekintik, arról azonnal visszaigazolást kap a hivatal és a megbízólevél kézbesítettnek minősül, meg is kezdődhet az ellenőrzés.
Azzal sem húzható sokáig az idő, ha nem nyitják meg az elektronikus dokumentumot, ugyanis a második elektronikus kézbesítési kísérletet követő 5 munkanap elteltével automatikusan beáll a kézbesítési vélelem. Ha például valaki nem túl gyakran látogatja ügyfélkapus tárhelyét és e-maileket sem olvas rendszeresen, könnyen lehet hogy csak akkor értesül az adóellenőrzésről, amikor már az ajtón kopogtat a revizor.
Újdonság, hogy jövőre az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzéskor minden további nélkül vizsgálhatók a könyvvezetéshez, bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek is, nem elég egy igazolás arról, hogy ezek megfelelnek a jogszabályoknak.
A felszámolás, végelszámolás alatt álló vállalkozások nem tudnak halogatással kibújni tevékenységet lezáró ellenőrzés alól, ugyanis törölték az általános egyéves határidőt. A bevallás kézhezvételétől számított 60, egyszerűsített felszámolásnál 45 napon belül folytathat ellenőrzést az adóhatóság.
Egy-egy adóellenőrzésnél az adóhatóság által bekért iratok bármeddig az adóhatóságnál maradhatnak, megszűnik a 60 napos időkorlát.
A szankciókkal kapcsolatban az előadó kiemelte a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok megszegése miatt kiszabható szankciókat. Az adóhatóság a mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, a mulasztás ismételt előfordulása esetén pedig a lezárás időtartama 30, majd minden további esetben 60 nyitvatartási nap.
Az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő ugyanolyan mulasztás között három év eltelt. Aki a tevékenységet nem üzlethelyiségben végzi, a mulasztási bírság mellett magánszemély adózóként 200 ezer forint, más adózó pedig 500 ezer forint üzletlezárást helyettesítő bírságra számíthat.
Apró, de fontos változás, hogy esedékesség előtt is lehet önellenőrizni bármelyik adónemnél. Gyakran előfordul ugyanis főként az szja, tao-bevallásoknál, hogy az éves bevallást már a májusi esedékesség előtt benyújtják, hibát észlelnek, de meg kell várni a bevallási határidő lejártát, csak azt követően lehet önellenőrzéssel javítani a hibát. Jövőre erre már bármikor lehetőség lesz a bevallásbenyújtását követően.
Szintén apró, de sokakat érintő módosítás lehet, hogy jövőre a túlfizetést csak akkor lehet kiutalni, ha jogosultnak van adószáma. Például ha törlik a vállalkozás adószámát és nem kér újat, az esetlegesen bennragadt túlfizetést nem tudja igényelni.
Több jelentős változás érinti a feltételes adómegállapítási eljárás szabályait. Ezentúl az eljárás eredményeképpen kizárólag az adózó adókötelezettségét, vagy adókötelezettsége hiányát lehet megállapítani. Az ügyintézési határidő 60 napról 75 napra nő, és egyfokú lesz az eljárás, azaz a másodfokú adóhatóságtól nem kérhető jogorvoslat, viszont megnyílik a bírósági út lehetősége. Egyszerűbb lesz a feltételes adómegállapítás díjának meghatározása is, így akár olcsóbb is lehet az eljárásért fizetendő díj.
Az adóvégrehajtás tekintetében jelentős változás, hogy a vámhatóság is foganatosíthat végrehajtást a saját eljárásaiban, azaz ingóságot foglalhat le bármely adótartozás fejében.
Az előadó arra nonprofit szervezeteket érintő változásra is felhívta a figyelmet, hogy jövő évtől a társasági adóbevallást helyettesítő nyilatkozat benyújtási határideje február 25. helyett május 31 lesz.
Társasági adó: változó kedvezmények
Ácsné Molnár Judit, a NAV szakmai főtanácsadója elöljáróban felhívta a figyelmet néhány bevallási nyomtatvány változására, majd részleteiben ismertette a társasági adó módosításait – ezek közül emelünk ki néhányat.
Jövőre a társasági adóalap csökkenthető lesz a kapcsolt fél által, saját tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban felmerülő közvetlen költségek összegével, az előírt feltételek teljesülése esetén. A csökkentő tétel abban az esetben alkalmazható, ha az adózó rendelkezik a kapcsolt fél nyilatkozatával a közvetlen költségek összegére, valamint a levonható tétel nagyságára vonatkozóan, illetve ha ezek a költségek igazolhatóan kapcsolódnak mind az adózó, mind pedig a kapcsolt fél bevételszerző tevékenységéhez. A nyilatkozatban foglaltak teljesüléséért az adózó és kapcsolt vállalkozása egyetemlegesen felel; továbbá mindkét fél a társasági adóbevallásában ehhez kapcsolódóan adatszolgáltatásra kötelezett.
A bejelentett részesedés-szerzés megkövetelt legkisebb mértéke 30 százalékról 10 százalékra csökken, míg a bejelentési határidő 60 napról 75 napra nő.
Módosul a nem jelentős összegű hiba társasági adó szerinti kezelése. Az ilyen hiba vonatkozásában megszűnik az önellenőrzési kötelezettség, azt a feltárás napját tartalmazó adóév adóalapjában kell figyelembe venni.
A vállalkozás bevételszerző tevékenységével összefüggésben felmerülő költségnek minősül az adóalap meghatározása során az éttermi szolgáltatás Szja-törvény szerinti reprezentáció céljából történő igénybevételét akkor is, ha azt nyugtával igazolják és bankkártyával, hitelkártyával történik a kifizetése.
A látványcsapatsport-támogatás szabályai jelentősen módosulnak, elsősorban a kiegészítő támogatásra vonatkozóan. Fontos, hogy 2013. december 31-ig meg kell történnie a pénzügyi teljesítésnek, csak akkor csökkenthető a 2013. évi társasági adó. A 2014-ben átutalt támogatásokra vonatkozóan kitolták az érvényehetőség határát: az adókedvezmény a támogatás évét követő 6. naptári évben lezáruló adóév adójából is igénybe vehető. Változik az is, hogy ki kaphatja a kiegészítő sportfejlesztési támogatást. A hatályos szabályok szerint a szakszövetség kapja, jövőre már eldöntheti az adózó, hogy továbbra is a szakszövetségnek utalja a kiegészítő támogatást, vagy annak a a szervezetnek amelyet az alaptámogatásban részesített. Hasonló szabályok vonatkoznak a film, illetve előadó-művészeti szervezetek kiegészítő támogatására is.
Áfa: júliustól más kerül a számlára időszakos elszámolású ügyleteknél
Sike Olga, a NAV főosztályvezető-helyettese elsőként arra hívta fel figyelmet, hogy 2014-től kezdődően azoknál az ügyleteknél, amelyek időszakos elszámolás alá esnek, a teljesítés időpontjának főszabály szerint az elszámolási időszak utolsó napja fog minősülni. Ez alól kivételt képeznek majd azok az ügyletek, ahol az időszakos elszámolásra a Ptk. szerinti közszolgáltatási vagy telekommunikációs szerződés alapján kerül sor, ekkor ugyanis továbbra is az ellenérték megtérítésének esedékessége minősül teljesítési időpontnak. Az új szabályozást az olyan 2014. június 30-át követően kezdődő elszámolási időszakra kell először alkalmazni, amely tekintetében a fizetés esedékessége is 2014. június 30-át követő időpont. Az előadó számos példával illusztrálta, hogy a különböző ügyleteknél mit kell majd a számlára írni, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a hatályos szabályozással ellentétben július 1-től az időszakos elszámolású ügyleteknél is értelmezhető és alkalmazható lesz az előleg.
Azokban az esetekben, amikor a termékexporttal kapcsolatos adómentességet azért nem lehet érvényesíteni, mert a termék Közösségen kívülre történő kiléptetésére nem kerül sor a hatályos jogszabályban előírt 90 napon belül, úgy ez a határidő meghosszabbítható 360 napra. Így, amennyiben 360 napon belül mégis kiléptetik a terméket, lehetőség lesz a fizetendő áfa utólagos csökkentésére.
Az előadó részletesen ismertette az adólap és a fizetendő adó utólagos csökkentésének változásait, a tárgyi eszköz korrekció módosulásait, és kitért arra is, hogy 2014. július 1-től már elektronikusan is lehet nyugtát kibocsátani.
Számvitel: hogyan számoljuk el az online pénztárgép beszerzést
Tóth Mihály, az NGM vezető tanácsosa kiemelte, hogy bár mélyreható változások nem lesznek jövőre a számvitelben, számos a jogalkalmazást könnyítő módosítás lép hatályba.
Az euróhoz hasonlóan feltétel nélkül lehetővé válik az USA dollárban történő könyvvezetés és beszámoló készítés 2014-től, ezt be kell jelentenie a cégbíróságon is a vállalkozásnak. A hatályos szabályok szerint a devizás tételek értékelése során valamely hitelintézet adott devizára vonatkozó árfolyama, vagy a Magyar Nemzeti Bank meghirdetett árfolyama alkalmazható, lehetővé válik az Európai Központi Bank devizaárfolyamának alkalmazása is, visszamenőleg a 2013-as üzleti évre is.
Egyértelművé válik, hogy természetbeni osztalékfizetéskor az átadott eszközt az értékesítés szabályai szerint kell a könyvekben elszámolni.
A kötelező könyvvizsgálat értékhatára a duplájára nő, azaz 300 milliós nettó árbevételi határ alatt nem lesz kötelező a könyvvizsgálat. Azok a vállalkozások azonban, amelyek 10 millió forintot meghaladó 60 napon túli köztartozást halmoznak fel, automatikusan kötelezővé válik a könyvvizsgálat, függetlenül az egyéb feltételektől. Ahol ilyen tartozást még 2013. december 31-ig megállapítanak, már 2014-től kötelező könyvvizsgálattal számolhat.
Az online pénztárgépek beszerzésével és annak támogatásával kapcsolatos számviteli elszámolásra is részletesen kitért az előadó, és felhívta a könyvviteli szolgáltatást végzők figyelmét arra, hogy ha adataikban változás történik, kötelesek azt 30 napon belül bejelenteni, különben törölni fogják őket a nyilvántartásból.
(forrás: ado.hu)