Kiemelt hirdetések

Aktuális

Itt az újabb adócsomag - ki nem találná, hogy ki jár jól

Az épülő-szépülő stadionok és sportcsarnokok nagyobb látogatását szeretné a kormány elérni azzal, hogy a bennük nyújtott egyes szolgáltatások adómentesek lennének januártól.

Alig két hete fogadta el a parlament a 2014-es adómódosításokat, a kormány már újabb csomagot csempészet az országgyűlés elé: a gazdasági bizottság szerdai ülésén több olyan - más törvényhez - benyújtott módosítás is előkerült, amely kisebb mértékben, de átírja az adótörvényeket.

A szja törvényben újraszabályoznák a külföldiek magyarországi adózásának szabályait. A javaslat szerint az a külföldi, aki 183 napnál kevesebbet tartózkodik folyamatosan Magyarországon, akkor idehaza nem kell adózás alá vonni a külföldön szerzett jövedelmét. Az indoklás szerint a rendelkezés vonzóbbá teheti Magyarországot - a harmadik országokból, vagyis az EU-n kívülről érkező - üzletemberek szemében.

Változik helyi adókról szóló törvény ama passzusa, amit épp két hete módosított a parlament: így mégis adót kell fizetni azon belterületi földek után, ahol mezőgazdasági termelés folyik. A két hete elfogadott, módosított szöveg tömeges adócsalásra adna lehetőséget - olvasható a módosító javaslat indoklásában. Ugyanakkor továbbra is adóköteles maradna út, a repülőtéri gurulóút, parkoló.

Személyi jövedelemadó-mentes lesz a jövőben stadionokban sportolóknak adott étkezés, szállás biztosítása. Ugyancsak nem kell adót fizetni a foglalkoztató által fenntartott sportlétesítmény (focipálya) ingyenes használatáért. A legfontosabb változás azonban, hogy sportlétesítményben, stadionban szervezett sportrendezvényen (versenyen, mérkőzésen) nyújtott szolgáltatás, ideértve az e rendezvényen biztosított étkezést is adómentesen adható. A rendelkezéstől a kormány a stadionok, sportrendezvények nagyobb látogatottságát reméli.

A sportrendezvények már eddig is nyertesei voltak a jövő évi adóváltozásoknak: januártól összeghatártól függetlenül adómentesen adható a munkaválónak meccsbelépő. Ugyanakkor a színházi belépők esetében megmarad az évi ötvenezre forintos összeghatár, míg mozijegy továbbra sem adható.

(forrás: napi.hu)

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.