Aktuális
Próbanapon tesztelné leendő dolgozóját? Csak így teheti meg
Egy kereskedelmi cég értékesítői állásra keres munkatársakat. Ahhoz, hogy az adott jelöltről kiderüljön, alkalmas-e a munkára, egy-két próbanapra szeretnék behívni. Felmerül a kérdés, hogy ezekre a napokra be kell-e a jelenteni, illetve kötelező-e a részére bért fizetni, hiszen tényleges, önálló munkát egyelőre nem végez? Ha díjazásban kell részesíteni, akkor mi a legkisebb összeg, amit ki kell neki fizetni? – kérdezte olvasónk. Hajdu-Dudás Mária szakértőnk válaszolt.
A munkavállaló képességének megismerésére a próbaidő intézménye szolgál (Mt. 45.§ (5) bek.), melyet a feleknek a munkaszerződésben kell kikötni, ez pedig feltételezi a munkaviszony létrejöttét. A következetes bírói gyakorlat szerint a próbamunka keretében történő foglalkoztatás munkaviszonynak minősül (ami maga után vonja a jogszerű megszüntetési kötelezettséget), azaz a „próbamunka” keretében történő foglalkoztatásnak nincs jogalapja.
Annak viszont semmi akadálya nincs, hogy a munkáltató a legalkalmasabb jelölt kiválasztásához viszonylag rövid időre szóló (akár csak néhány órás) munkaviszonyt létesítsen, s az elvégzett feladat útján győződjön meg a jelentkező képességeiről, gyorsaságáról. Azonban még ilyen esetben is gondosan kell vizsgálni a körülményeket (a munkaügyi felügyelet nagyon szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását).
Amennyiben a fenti megoldással nem kivitelezhető az „alkalmasságról történő meggyőződés”, alkalmi munkavégzésre irányuló jogviszonyt is lehet létesíteni. (Megoldás lehet még a határozott időre szóló munkaviszony is, ami egy nap is lehet, de az előző kedvezőbb.)
Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a minimálisan fizetendő munkabér a minimálbér 85 százaléka (479,4 forint/óra), szakképzettséget igénylő munkakörben a 87 százaléka (570,7 forint/óra). Egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára vagy alkalmi munkára. Az alkalmi munka a munkáltató és a munkavállaló között
– összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
– egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
– egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszony.
(forrás: adozona.hu)