Aktuális
Két év türelmet kapnak a kft-k
A kft-k két év türelmi időt kapnak arra, hogy alaptőkéjüket az új Ptk. előírásához igazítsák – írja a Napi Online.
Legfeljebb két év türelmi időt kapnak a jogi személyek − gazdasági társaságok, bt.-k, kkt.-k, az alapítványok és egyesületek − arra, hogy az idén március 15-étől hatályos új Polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba hozzák a létesítő okirataikat − derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a parlamentnek benyújtott, az új Ptk.-t hatályba léptető és az átmeneti szabályokról rendelkező törvénytervezetből – írja a lap.
Ha azonban a társasági szerződés, alapszabály vagy alapító okirat bármilyen okból módosul az új Ptk. hatályba lépését követően, egyúttal az új polgári jogi kódexhez is hozzá kell igazítani azt, ami alaptőke-emelést is jelent.
Mint arról lapunk is többször beszámolt, az új Ptk. jövő március 15-i hatályba lépése után a kft.-k törzstőkéje legalább félmillió forint helyett 3 millió forintra emelkedik. A törvényjavaslat indokolása szerint az alaptőke-emelési kötelezettség a kft.-k mintegy felét, 160-170 ezer céget érinti.
Azok a társaságok, amelyek apportal sem tudják biztosítani a tőkeemelést, a tagok dönthetnek a társaság átalakulásáról és kkt.-ként vagy bt.-ként folytathatják működésüket.
A bt.-knek, közkereseti társaságoknak legkésőbb 2015. március 15-ig, a kft.-knek és a részvénytársaságoknak − illetve az alapítványoknak és egyesületeknek − pedig 2016. március 15-ig kell kötelezően összhangba hozniuk irataikat az új Ptk-val. A változtatást elmulasztókat sújtó bírság összege várhatóan a készülő cégtörvényből derül ki.
További részleteket itt talál.
(forrás: ado.hu)