A munka törvénykönyve szerint a szabadságot pénzben megváltani tilos. Ez alól csak egyetlen kivétel van: ha a munkaviszony év közben szűnik meg, és a munkavállaló az őt időarányosan megillető szabadságot nem vette igénybe, azt pénzben kell kifizetni. 2012-ben ehhez még egy lehetőség társult. A munkáltató és a gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállaló megegyezhettek, hogy a gyermekgondozási szabadság idejéből hat hónapra járó szabadságot a munkáltató pénzben megváltja. Ma már azonban ilyen alkura nincs törvényes lehetőség.

A pénzbeli megváltás tilalmának magyarázatát a szabadság rendeltetésében kell keresnünk. Olyan, a munkaviszony fennállása során minden naptári évre járó fizetett távollétről beszélünk, amely alatt a munkavállaló díjazás mellett pihen. Célja, hogy a munkavállaló hosszú távon is megőrizhesse munkára képes állapotát. Nyilvánvaló, hogy a szabadság nem tudja betölteni ezt a funkcióját, ha a munkavállaló csak az e napokra eső díjazását kapja meg.

Az ajánlat ugyanakkor legalábbis csábító. Ha el lehetne adni a szabadság napokat a munkáltatónak, ezzel a munkavállaló az éves fizetésén felül még kb. további legalább egy havi munkabért kapna. Ne feledkezzünk meg azonban arról, mit kell érte feláldozni cserébe: a lehetőséget a hosszabb egybefüggő pihenésre, amely nem csak a családi élet, vagy a magánéleti kapcsolatok ápolása miatt fontos, hanem az egészség védelme szempontjából is. Éppen ezért ezt az alkut a munkajog elve kizárja.

A munkajog történetének egyik fontos vívmánya, hogy ma már nemzetközi egyezményekben is elismert alapvető jogként ismerjük a rendszeres fizetett szabadságot, a pénzbeli megváltás tilalmával együtt. Hasonló dilemmát jelent, amikor a munkáltató a rendkívüli munkaidő elrendelésével visszaélve, tervezetten minden héten túlórát rendel el az egyik heti pihenőnapra. Hiába kapja meg a munkavállaló az erre előírt 100%-os bérpótlékot, hiszen ezzel lényegében a szabadidejének jelentős részét váltja (apró)pénzre. Egyszóval mindig veszélyes, amikor valamilyen munkavállalói jog pénzben megválthatóvá válik.

A szabadság pénzbeli megváltásának nem csak elvi, hanem gyakorlati akadálya is van. A munkaidő szervezésről szóló EU irányelv ugyanis az évi legalább négy hét fizetett szabadság mellett a pénzbeli megváltás tilalmáról is rendelkezik. Ezért csak arra látok lehetőséget, hogy a nemzeti jogalkotó az évi 20 munkanap alapszabadságon felül járó pótszabadságok pénzre váltását tegye lehetővé. Az irányelv igen szigorú, így e vonatkozásban annak sincs jelentősége, ha a hazai törvény csak a tárgyévet megelőző időre járó szabadságot engedné megváltani.

A jelen cikk alapját képező javaslat is tartalmazza azt a kitételt, hogy a szabadságot csak a munkavállaló beleegyezésével lehetne pénzben megváltani. Ezt kulcsfontosságúnak tartom. A szabadság alapjogi természetéből ered, hogy e kérdésben a munkáltató nem dönthet egyedül.

A természetben igénybe vett szabadság fontossága mellett szólnunk kell arról is, hogy egyes esetekben éppen a munkavállaló az, aki nem kíván szabadságra menni. Mit tegyen a munkáltató, ha az egyedülálló, munkájának élő fiatal vezetője oly nélkülözhetetlennek tartja magát (esetleg joggal), hogy pár napnál több távollétre nem hajlandó szeretett munkahelyéről? Fontos, hogy a szabadság kiadása a munkáltató joga, de egyben kötelessége is. Jogi szempontból a szabadság kiadása éppen olyan utasítás, mint a munkavégzésre kötelezés, amelyet a munkavállaló köteles végrehajtani. A szabadság kiadásának kötelezettsége alól ezért nem mentesít, ha a munkavállaló nem akar szabadságon lenni.

Mindazonáltal ne legyenek illúzióink a pénzbeli megváltás tilalmának gyakorlati érvényesüléséről. Az előbb említetthez hasonló esetekben ugyanis bevett gyakorlat, hogy a munkáltató olyan napokra is „kiírja” a szabadságot, amikor a munkavállaló ténylegesen munkát végez, ezzel papíron teljesítve kötelezettségét. Ha a munkamániás alkalmazott ezt nem kifogásolja, a munkáltató pedig egyéb bér, jutalom stb. fedőnevek alatt a havi béren felül kifizetni az erre járó távolléti díjat is, lényegében megvalósul a szabadság pénzben való megváltása a felek megegyezése alapján.

Ez a technika azonban két szempontból is nagyon veszélyes. Egyrészt, egy munkaügyi ellenőrzés során a jelenléti adatokból, bérszámfejtésből könnyen kiderülhet, hogy az elvileg szabadságon lévő munkavállaló valójában dolgozott. Ez pedig könnyen bírsághoz vezethet (a bérlapon megjelenő „egyéb bér” maga a vörös posztó a felügyelő számára). Ám még mindig ez a kisebbik baj. Rendszeres pihenésre egyszerűen mindenkinek szüksége van. Gondoljuk végig, szeretnénk-e, ha a párunk, gyermekünk, szülőnk hosszabb távon egyáltalán nem, vagy alig legyen szabadságon (ha igen, ott családjogi probléma is van). Meggyőződésem, hogy egy ilyen munkavállaló foglalkoztatása a munkáltatónak sem érdeke. Klasszikust idézve: kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek…

(forrás: ado.hu)