Kiemelt hirdetések

Aktuális

A tételes belföldi összesítő jelentés az áfa bevallásban

II. Mikor kell először benyújtani, és abban mely számlákról kell először adatot szerepeltetni

A belföldi összesítő jelentésre vonatkozó rendelkezések 2013. január 1-jén lépnek hatályba. Ehhez kapcsolódó átmeneti rendelkezés (az Art-nek a 2012. évi LXIX. törvény 39. §-ával beiktatott, 193. §-a) alapján a 31/B. §-t először azon adómegállapítási időszakról teljesített általános forgalmi adó-bevallási kötelezettség esetén kell alkalmazni, amely adómegállapítási időszak kezdete 2013. január elsejére, vagy ezt követő időpontra esik. Vagyis először a 2013. január 1-jétől kezdődő adómegállapítási időszakról benyújtott áfa bevallásban az adóelszámolás során figyelembe vett, és a feltételeknek megfelelő számlákra vonatkozóan kell benne adatot szerepeltetni. Ebből következően előfordulhat, hogy olyan számlát is szerepeltetni kell benne, amelynek kibocsátására 2013. évet megelőzően került ugyan sor, de az abban feltüntetett általános forgalmi adót 2013. év első adómegállapítási időszakában kell megállapítani, vagy jogszabályi lehetőséggel élve az adózó az alapján adólevonási jogát 2013. évben gyakorolja.

A 2013. január 1-jén vagy azt követően kibocsátott módosító, érvénytelenítő számlák esetében csak akkor kell a módosítással, érvénytelenítéssel érintett (és a feltételeknek megfelelő), az alkalmazási hatályt megelőzően kibocsátott számlákról (és a módosítás, érvénytelenítés hatásáról) adatot tételesen szerepeltetni, ha már a 2013. január elsejével kezdődő adóelszámolási időszak(ok)ban számolta el az eredeti számlát az adóalany (vagyis, ha arra, az értékhatárra tekintettel már fennállt a belföldi összesítő jelentés tételi kötelezettsége). Például egy 2 100 000 Ft-os adótartalmú, 2012 októberében kibocsátott, és a 2012. októberi havi bevallásban – fizetendő adó megállapításaként vagy levonási jog gyakorlásaként – elszámolt számla 2013 januárjában történő módosítása esetén, amelynek módosító hatását a 2013. januári bevallás során veszi figyelembe az adóalany, nem kell az Art. 31/B. § (4)-(5) bekezdését alkalmazni, és a belföldi összesítő jelentésben erről tételesen nem kell adatot szerepeltetni.

A számlánként teljesítendő jelentés esetén feltétel, hogy a számlában áthárított általános forgalmi adó a 2 000 000 Ft-ot elérje, vagy meghaladja. Az összevont jelentésnél feltétel, hogy vevői minőségében az adóalany ugyanabban az adómegállapítási időszakban ugyanazon termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó által kibocsátott több számla alapján legalább 2 000 000 Ft-os értékben gyakoroljon adólevonási jogot. Ez utóbbi esetben az adott időszakban elszámolt eredeti számlákat és módosító, érvénytelenítő számlákat – kibocsátási időpontjuktól függetlenül – együttesen kell figyelembe venni.

III. Milyen ügyleteknek kell az összesítő jelentésben szerepelni

  • Az összesítő jelentést mindig az adott adómegállapítási időszakban elszámolt általános forgalmi adóval összefüggően kell elkészíteni. Az adóelszámolás során a 1365A nyomtatvány főlapjain a fizetendő és/vagy a levonható adó körében számításba vett adóval összefüggő, és az Art. 31/B. §-ában előírt, előzőekben említett feltételeknek megfelelő számlákról illetve összevont adatról kell az előírt adatokat benne szerepeltetni (partnerenként, irányonként, tételesen, illetve összevontan).

  • A belföldi, adóalany partnerrel folytatott, egyenes adózás alá tartozó ügyletekről kell teljesíteni, ahol van áthárított adó.

  • Az ügyletet teljesítő adóalany jelentéstételi kötelezettsége akkor áll fönn, ha az ügyletről általa kiállított számlában áthárított áfa összege eléri vagy meghaladja a 2 000 000 Ft-ot (számla módosítás esetén akkor, ha a számlában áthárított áfa összege akár a módosítás előtt, akár annak következtében akár módosítás előtt és után egyaránt eléri vagy meghaladja a 2 000 000 Ft-ot; számla érvénytelenítés esetén akkor, ha az érvénytelenített számlában  áthárított áfa összege éri el vagy haladja meg ezt az összeget).

  • A terméket beszerző, igénybevevő adóalanynak a jelentéstételi kötelezettsége azokról a számlákról áll fenn,

a) tételesen: amelyekben a rá áthárított áfa összege eléri a 2 000 000 Ft-ot (számla módosítás esetén akkor, ha a számlában áthárított áfa összege akár a módosítás előtt, akár annak következtében akár módosítás előtt és után egyaránt eléri vagy meghaladja a 2 000 000 Ft-ot; számla érvénytelenítés esetén akkor, ha az érvénytelenített számlában áthárított áfa összege éri el vagy haladja meg ezt az összeget) és abban a bevallásban, melyben ezen számla alapján bármilyen összegben levonási jogot gyakorol.

b) összevontan: amelyeket ugyanazon adóalany bocsátott ki részére és amelyek alapján az adott bevallásban legalább 2 000 000 Ft összegben gyakorol levonási jogot.

Előfordulhat, hogy míg az értékesítőnek egy adott számlát szerepeltetnie kell az összesítő jelentésben, a vevőnek azt nem kell beállítania (például személygépkocsi értékesítés esetén, ha az áthárított adó elérte a 2 000 000 Ft-ot, de a vevő adólevonásra nem jogosult, mert nem továbbértékesítésre, vagy bérbeadási célra szerezte be, vagy bármilyen más esetben, ha a vevő nem adóalanyi minőségében vagy adóalanyi minőségében, de nem adólevonásra jogosító termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében szerezte be a terméket, vette igénybe a szolgáltatást).

Előfordulhat időszakbeli eltérés a partnerek egymásra vonatkozó nyilatkozataiban amiatt, hogy az eladói oldalon a fizetendő adó körében szerepeltetett számlában áthárított adót a vevő nem ugyanabban az adómegállapítási időszakban veszi figyelembe levonható adóként, mivel a levonási jogát később is gyakorolhatja, az elévülési időn belül.

Nem kell az összesítő jelentésben szerepeltetni

  • eladói minőségben a nem adóalanynak teljesített értékesítéseket,

  • eladói minőségben a külföldi, magyar adószámmal nem rendelkező adóalanynak teljesített értékesítéseket,

  • se eladói, se vevői minőségben a belföldi vagy határon átnyúló, fordított adózás alá tartozó értékesítéseket/beszerzéseket,

  • azon különös adómegállapítás körébe tartozó ügyleteket, ahol a számla áthárított adót nem tartalmazhat (pl. különbözet szerinti adózás alá tartozó használt termék értékesítést, a kompenzációs feláras rendszerbe tartozó értékesítés esetén alkalmazott felvásárlási jegyet vagy ennek hiányában kibocsátott számlát).

IV. Az áfa bevallás és az összesítő jelentés rendszere

Az Art. 31/B. § alapján az adóalany a bevallásban az előzőekben említett rendelkezések alapján nyilatkozik a belföldi, egyenes adózású, megfelelő értékhatárt elérő értékesítései, illetve adólevonási jog gyakorlásainak alapjául szolgáló beszerzései számláinak adatáról. Az áfa bevallás ennek teljesítése érdekében kiegészült az ehhez szükséges nyomtatványrésszel, amely a 1365 számú áfa bevalláson belül a 1365M megnevezésű alnyomtatvány, melynek lapjai szolgálnak az összesítő jelentés adattartalmaként előírtak feltüntetésére. E változással 2013. évtől a 1365 számú áfa bevallás kötegelt nyomtatvány (az adózók által a ’08-a típusú bevallásból már jól ismert, ún. kötegelt bizonylat formájában került kialakításra). Az általános forgalmi adó kötelezettség levezetésére szolgáló főnyomtatványhoz tartozó lapok jelölése 1365A, a belföldi összesítő jelentésre rendszeresített nyomtatvány rész jelölése 1365M. Ez utóbbinak részei: 1365M főlap, Összesítő jelentés kereskedelmi partnerenként a belföldi, egyenes adózás alá tartozó forgalom számlánként részletezett és/vagy összevont tételeiről. A 1365M-01 részletező lap, az egyes partnerrel bonyolított belföldi, egyenes adózás alá tartozó termékértékesítés/szolgáltatás nyújtás tételes részletezésére szolgál. A 1365M-01-K módosító lap, az egyes partnerrel bonyolított belföldi, egyenes adózás alá tartozó termékértékesítés/szolgáltatásnyújtással kapcsolatos számlamódosítások és -érvénytelenítések tételes részletezésére került rendszeresítésre. A 1365M-02 lap szolgál az egyes partnerrel bonyolított belföldi, egyenes adózás alá tartozó termékbeszerzés/szolgáltatás igénybe vétel tételes részletezésére. A 1365M-02-K módosító lap, az egyes partnerrel bonyolított belföldi, egyenes adózás alá tartozó termékbeszerzéssel/szolgáltatás igénybe vétellel kapcsolatos számlamódosítások és -érvénytelenítések tételes részletezésére szolgál.

Fontos! A belföldi összesítő jelentést az áfa bevallás keretében kell elkészíteni, az adott adómegállapítási időszakban a bevallásban elszámolt adó megállapítása során figyelembe vett fizetendő illetve levont adóösszegekkel összefüggő olyan számlákról, melyek az Art. 31/B. §-ában foglalt, előzőekben említett feltételeknek megfelelnek.

A belföldi összesítő jelentést az áfa bevallás részeként, a 1365A jelzésű, kötegelt nyomtatvány 1365M jelzésű nyomtatvány részében kell teljesíteni. A tájékozódást és felkészülést elősegítendő a NAV honlapján tervezetként először 2012. szeptember 28-án került bemutatásra, majd 2012. december 3-án közzétételre az áfa bevallás tesztverziója, amely már letölthető.

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.