Aktuális
Veszélyben az szja-bevallók - börtön lehet a vége
A NAV több olyan hamis szja-bevallással találkozott a fővárosi régióban, amelyeket a csalók jogosulatlan adóvisszatérítésre használtak fel. Egy-egy elkövető többször is próbálkozott, márpedig üzletszerű elkövetéssel több év szabadságvesztést kockáztatnak.
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának tapasztalata szerint a 2010. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallások kapcsán 35 fővárosi, illetve Pest megyei magánszemély nevében csalók kértek adó-visszatérítést. Jellemzően kis tételekkel manipulálnak, hogy ne okozzanak feltűnést - tájékoztatta a Napi Gazdaság Online-t Németh Gabriella, a főigazgatóság szóvivője. Hozzátette: az alsó határ 98-99 ezer forint volt, de előfordult 200 ezer forint feletti összeg is. Az elkövetők több ilyen kisebb tételből igyekeznek bevételhez jutni: a 35 eset két-három személyhez köthető.
Németh Gabriella szerint a büntetési tétel alapvetően az elkövetési értéktől függ, de akár ötéves szabadságvesztés is lehet a vége, ha üzletszerűen követték el a csalást. Márpedig volt olyan eset, ahol az üzletszerűség fennállt: az egyik csaló több címet és bankszámlaszámot használt abban bízva, hogy "ténykedése" így nem tűnik fel. A szóvivő arról is beszámolt, hogy az utóbbi évben nőtt az ilyen esetek száma.
A közép-magyarországi adóhivatal tapasztalatai szerint a csalók általában munkakapcsolatok révén jutnak hozzá a vétlen adózók személyes adataihoz. Nem ritka, hogy az elkövetők a korábbi munkáltatónál szerzik meg az adóbevallás benyújtásához szükséges adatokat, de volt olyan eset is, amikor egy könyvelő a korábbi ügyfelei nevében sorozatosan nyújtott be visszaigénylést tartalmazó személyi jövedelemadó-bevallásokat. Ezekben kiutalási címként ugyanazt a fővárosi, illetve Pest megyei lakcímet, vagy az általa nyitott bankszámlát jelölte meg.
Mi vár az áldozatra?
A NAV szerint magánszemélyek a legegyszerűbben úgy tudják elkerülni, hogy ilyen jellegű csalás áldozatává váljanak, hogy adóbevallási kötelezettségüknek a törvényes határidőn belül eleget tesznek. Az adóhatóság informatikai rendszere ugyanis a bevallás feldolgozása során észleli és azonnal jelzi, ha az adott időszakra egynél több bevallás érkezett. Ilyen esetben a NAV értesíti is az adózót.
Az idén - mivel május 20-a vasárnapra esik -, a magánszemélyeknek május 21-ig (hétfő) kell számot adniuk a 2011 évben megszerzett jövedelmeikről és az ahhoz kapcsolódó adókötelezettségeikről.
Ha ez megtörténik akkor is célszerű tisztázni a helyzetet az ügyfélszolgálaton, ha az adózó maga nyújtott be több bevallást - el kell dönteni ugyanis, hogy melyiket vegye figyelembe a hivatal. Amennyiben csalásra derül fény, a vétlen adózót nem éri hátrány - húzta alá Németh Gabriella. Ilyen esetben jegyzőkönyvet vesznek fel, amiben az adózó nyilatkozik arról, hogy a hamis nem az ő bevallása. Ezt az adóhatóság érvényteleníti, valamint csalás és magánokirat-hamisítás miatt haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez.
(forrás: adoforum.hu)