Kiemelt hirdetések

Aktuális

Döntöttek a 2012-es adókról

 

A parlament hétfőn éjszakába nyúló szavazáson döntött arról, a 2012-es adótörvényhez benyújtott módosítások közül melyeket támogatja. Eldőlt, hogy még egy évig megmarad az eva, és az is, hogy legfeljebb napi 83 forint lehet a baleseti adó – éves szinten ez így is nagyjából 30 ezer forintot jelent. A törvényről jövő héten lesz zárószavazás, azt legkésőbb a hónap végéig ki is kell hirdetni.

Előrelátó volt a kormány, amikor idejekorán módosította azt az előírást, hogy az adótörvényeket a hatályba lépésük előtt legalább 45 nappal ki kell hirdetni. Ez a határidő már csak 30 nap – és ez jól is jött a kabinetnek. A parlamentnek ugyanis a régi szabályok szerint a héten már a zárószavazást kellett volna megtartania a jövő évi adószabályokról, azonban egyes pontokról – például az eváról – még hétfőn is folyt az egyeztetés.

A módosítókat azonban végül a hétfő éjszakába nyúlóan végigszavazta a parlament, így nagyjából képet kaphatunk arról, milyen adószabályaink lesznek 2012-ben. A legfontosabb változások között szerepelnek az alábbiak (emellett több módosítást az adónemenkénti felsorolásban ismertetünk):

– A béren kívüli juttatásként adható étkezési utalvány értéke, ha azt a munkáltató által működtetett étteremben használják fel, havi 18 000 forintról 12 500 forintra csökken; minden más esetben csak 5000 forint lehet béren kívüli juttatás.

– A települési önkormányzatok nem vethetnek ki új helyi adót, az általuk bevezetett adó sem haladhatja meg az arra előírt maximumot. A telek- és az építmény-, továbbá a lakásbérleti jog adóját évi 12 000 forintról 17 000 forintra emelik.

– A közúti közlekedésről szóló törvényben szigorodott a külföldi rendszámú jármű, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy általi használata. Jelenleg ezt 30 napig teheti, a módosítás egy napnál rövidebb időt tartalmaz. Továbbra is kell a használathoz az üzembentartó írásos engedélye.

– Jön a pornóadó – bár az eredetihez képest átszövegezték a javaslatot, annak érdemi részei nem változtak.

– Az állami gépjárművekre nem kell kötelező biztosítást kötni, lesz egy központi szervezet, amely ezeknek az autóknak a kárügyeit intézi.

 

Személyi jövedelemadó

Az utolsó pillanatban változott a személyi jövedelemadó szabályozása egy fontos ponton. A költségvetési bizottság egyik módosító javaslata tartalmazza a minimálbér-emeléshez kapcsolódó kompenzáció szabályait. A Napi Gazdaság által is közölt ismertetett javaslat szerint a 300 ezer forint alatti bérek nettó értékét megőrző munkaadók – ha ezt minden alkalmazottnál megtették − adókedvezményt kaptak volna. Ehhez kompenzálni kell a legfeljebb 12 500 forint adójóváírást, ami juttatásban adókkal együtt nagyjából havi húszezer forint költséget jelent. A szabályozás szerint bruttó 190 ezer forint bér felett már nem jár kompenzáció.

Módosul emellett az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző törvény. Ezentúl a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó bérének értékét a munkaadónak kell megőriznie. Aki ezt nem tartja be, azt a munkaügyi ellenőrzés során nem bírságolhatják, viszont az elvárást nem teljesítő cég két évig nem indulhat közbeszerzésen, és nem kaphat állami támogatást.

Az egykulcsosnak mondott személyi jövedelemadózás, mint ezt már korábban is tudni lehetett, valójában lényegében kétkulcsos lesz: a havi bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelemnek a félszuperbuttóval felszorzott része után kell a 16 százalékos szja-t megfizetni-

 

Copyright © 2011 Láng Nikolett.
Minden jog fenntartva.