Aktuális
Egy vállalkozó járulékának változása 2012-ben
Az adókat módosító törvénytervezethez 100-on felüli egyéni módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők. Tervezzük hát nyugodtan a következő évi gazdálkodási adatainkat, - melynek most lenne az időszaka, és nem jövő év áprilisában, mert akkor már veszítünk egy fél évet, - hiszen nem tudunk semmi konkrétat! Ugyanakkor a legszerencsésebbek januárban már üzletet kötnek, ezért legalább nagyságrendileg érzékelniük kell azt, hogy a kiadásaik milyen mértékben változnak. Kalkulálni kell az üzemanyag árának, a forint árfolyamának, a rezsiköltségek (áram, víz, gáz, telefon, fűtés, stb.) árának változásával, valamint az adóváltozások hatásával.
A játékgépet üzemeltetők az újságok szerint visszaadják az engedélyüket. Játszunk majd az interneten. A jövedéki adó hatásával is számolni kell, legalábbis abban az értelemben, hogy az egyéni adómentes pálinka, bor, pezsgő nagyobb teret nyerhet a kocsmákban. Elnézést kérek mindenkitől, de nekem a pezsgőre vonatkozó szabályozás tetszik a legjobban:
„Adómentes a természetes személy által palackos erjesztéssel előállított és az előállító, annak családtagjai vagy vendégei által elfogyasztott, naptári évenként és háztartásonként 1000 litert meg nem haladó mennyiségű pezsgő, feltéve hogy értékesítésre nem kerül sor.”
Elgondolkodtam, hogy 1000 litert mennyi idő alatt lehet elfogyasztani egy ötfős családban (ebből két gyerek és egy nagymama), három házaspár baráttal, és négy rokonnal együtt. Szerintem az éves fogyasztásunk 18-20 üveg, melyet megszorozhatunk 0,75 literrel, - mert ennyi van egy kereskedelmi forgalomban lévő palackban, - és a végeredmény 15 liter.
Nos ehhez képest nézzük mivel kell megküzdenie egy önfoglalkoztató egyéni- vagy társas vállalkozónak a saját jövedelmének közterhei tekintetében!
A példában havi 162.000 forintos bruttó jövedelemmel számolok, - egyéni vállalkozónál jövedelem kivét, társas vállalkozónál személyes közreműködési díj, - mert ez a várható garantált bérminimum (108.000) másfélszerese, és
- így nem kell két különböző minimum járulékalappal számolni,
- a minimális járulékfizetésnek eleget teszünk,
- a vállalkozó havi jövedelméből az otthoni rezsijét igazoltan be tudja fizetni, és
- nem kell külön bajlódni azzal, hogy a jövedelemből levonással megállapított járulékokat (10+8,5%) minden hónapba be kell fizetnie a vállalkozása pénztárába (különben adóalapot képező bevételhez juthat, ha ezt a cég állja).
összehasonlítás:
sorszám |
megnevezés |
2011. dec |
2012. jan |
megjegyzés |
1. |
bruttó havi jövedelem |
162.000 |
162.000 |
|
2. |
szja alapja |
205.740 |
162.000 |
kiegészítés eltörlése |
3. |
levont szja 16% |
32.918 |
25.920 |
|
4. |
levont nyugdíjjárulék 10% |
16.200 |
16.200 |
|
5. |
levont egbizt.és merőpiaci 7,5% |
12.150 |
13.770 |
2012-ben 8,5% |
6. |
összes levonás (3+4+5) |
61.268 |
55.890 |
|
7. |
havi nettó jövedelem (1-6) |
100.732 |
106.110 |
|
8. |
nyugdíjbizt.hozzájárulás 24% |
38.880 |
38.880 |
ellátásra nem jogosít |
9. |
foglalkoztatói egbizt. 3% |
4.860 |
4.860 |
várhatóan ellátásra nem jogosít majd |
10. |
összes foglalkoztatói közteher vállalk-ra 27% |
43.740 |
43.740 |
|
11. |
vállalkozás költsége össz. |
205.740 |
205.740 |
|
12. |
Államkasszába befizetés |
105.008 |
99.630 |
szja csökken |
|
|
|
|
|
|
csak minimum járulékot fizetők terhe |
41.830 |
55.350 |
132,3 |
A táblázatból látható, hogy célszerű lenne a vállalkozónak egy ilyen nagyságrendű havi jövedelmet választani, de a csökkenő kereslet és a cikk elején felsorolt egyéb költségnövelő tényezők ezt nem mindenkinél teszik lehetővé. Legalább havi 500.000 forintos áfa nélküli bevétel szükséges ahhoz, hogy ez a jövedelem legálisan megvalósítható legyen a rezsiköltségek kifizetése mellett.
Aki az idén is csak járulékot fizetett a garantált bérminimum (94.000 Ft/hó) alapján, - keveseknél alkalmazható a minimum-járulékra a minimálbér, - annak 44,5%-os idei befizetendő járulékterhe 2012-re jelentősen emelkedni fog.
Befizetendő a nyugdíjbiztosítási alapba: 108.000 * 0,34 = 36.720 Ft/hó
Befizetendő az egészségbiztosítási alapba: 162.000 * 0,115 = 18.630 Ft/hó
Vagyis az adótörvény-módosítás tervezete szerint több mint egyharmad résszel (32,3%) növekszik jövőre a vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége, amelyet minden hónapban be kell fizetni. Akkor is, ha abban a hónapban nincs bevétele.
Nem biztos, hogy egyértelműen el lehet ítélni azokat az önfoglalkoztató kényszervállalkozókat, akik csupán a minimálisan előírt járulékfizetési kötelezettséget teljesítik, hiszen a befizetésekhez lassan alig kapcsolódik juttatás. Ezen kívül a bevételeik is folyamatosan csökkennek.
Az egyéni módosító indítványokban szereplő további járulékalap-növelés elfogadása ma még beláthatatlan következményekkel járhat jövőre.
(forrás: adófórum.hu)